Veszélyben a vb-szereplés

H. L.H. L.
2002.09.09. 20:53
Címkék
Szinte hihetetlen, mi történt a vb-re készülő horvát férfi röplabda-válogatottal. A játékosok Eszéken készültek, és elégedetlenek voltak a körülményekkel, mire a házigazdák bírálták az "elkényeztetett sztárokat. A szomszéd Beliscsében kellett volna fölkészülési mérkőzést játszaniuk, ám mivel az őket szállító autóbusz "minősége nem felelt meg, a válogatott játékosok nem utaztak el a találkozóra, a csarnokban összegyűlt több mint félezres szurkolócsoport nagy bánatára.
Ekkor már sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben a csapattal. Néhány nappal korábban Ivan Donald Maric, aki már túl van a régi formáján, a zágrábi Vecernji List hasábjain vádolta a szövetséget, hogy a játékosoknak nincs biztosításuk, nincs megfelelő felszerelésük és felkészülési feltételük. Erre a szövetség felfüggesztette Maricot, és fegyelmi eljárást indított ellene, amelyre vélhetően csak a jövő héten kerül sor. Az elmúlt hét végén azonban a 15 tagú keretből 13 játékos sztrájkba lépett (csak Laninovic és Simuncic nem), és Ante Jakovcevic csapatkapitány által megfogalmazta négy pontba rögzített követeléseit. Livio Toncinic, a szövetség elnöke elmondta, hogy a szövetség hétfőre teljesíti a játékosok kívánságait."Az első perctől kezdve tudták a játékosok, hogy nincs pénzünk, és hogy szűkös körülmények között kell felkészülnünk. A felszerelést megoldottuk, a biztosítást is megoldjuk. A játékosoknak ugyanakkor tisztában kell lenniük azzal, hogy a vébén lehetőségük adatik megmutatni a tudásukat” – mondta Toncinic. A Horvát Olimpiai Bizottság is háromórás ülést tartott a röplabdások ügyében. Álláspontja szerint a szövetség ajánlata korrekt, hiszen a négy pontból hármat teljesített. "A játékosok azonban nem akarják folytatni az edzéseket, olyan követelésekkel álltak elő, amelyek nem jogosak, hiszen nem szabhatnak szabályokat a szövetségnek” – mondta Zdravko Hebel, a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke. Jakovcevic ugyanakkor közölte, ha Maric nem csatlakozik a csapathoz, a játékosok nem utaznak el a csehországi felkészülési tornára. Az ultimátumának közlését követően Toncinic elnök közölte, hogy a szövetség nem tesz további engedményeket. "Ez már zsarolás. Ha a csapat nem utazik el Csehországba, akkor a válogatott nem fog szerepelni a vébén sem” – fejezte be Toncinic. Ez utóbbi esetben Horvátországot automatikusan kizárják az összes nemzetközi versenyből, sőt – egyesek szerint – még a nemzetközi szövetségből is kizárhatják. Igor Arbutina szövetségi kapitány csalódottan mondta: "Keményen dolgoztunk, most meg hiábavalónak bizonyulhat az eddig elvégzett munka. Bármi is történik, az egész helyzet nagyon megzavarta a felkészülésünket és a légkört.”
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: jön az ötödik meccs a Fehérvár és a Klagenfurt között az osztrák hokiligában

Minden más foci
2 perce

Niké Liga: egy gól kevés volt a Komárom pontszerzéséhez

Minden más foci
5 perce

Káprázatos gólok, Vinícius duplázott, Valverdét kiállították – a Real megverte az Atletit

Spanyol labdarúgás
5 perce

Otthon vesztett rangadót a Lyon, hazai pályán kapott ki a Marseille is

Francia labdarúgás
17 perce

Robbie Keane: Hiányzott az a fajta energia a játékunkból, amit szerettünk volna belevinni

Labdarúgó NB I
19 perce

Az első percben gólt szerzett, de csak ikszelt az Inter Firenzében

Olasz labdarúgás
20 perce

Szűcs Szabina az 5. lett ötpróbában, két országos csúcs a fedett pályás atlétikai vb záró napján

Atlétika
1 órája

Nebel duplájával szerezte meg a három pontot a Mainz a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik