Madaras Zoltánék Szlovákiában

G. R.G. R.
2002.09.03. 20:27
Címkék
Pénteken újra benépesül a Millenáris betonteknője, a fővárosi kerékpárospályán a múlt heti bajnokság programjából kimaradt omniumbajnokságot rendezi meg a P Nívó-Betonexpressz-FTC. Az omnium több versenyszámból áll, a kerekesek az 500 méteres állórajtos időfutamban, a pontversenyben, a kieséses versenyben és a 2000 méteres egyéni üldözőversenyben is összemérik tudásukat, s az összetett legjobbja nyeri el a bajnoki címet.
Lance Armstrong: megszüntették az eljárást

PÁRIZS. Bizonyítékok hiányában az illetékes francia bíróság befejezettnek nyilvánította az utóbbi négy Tour de France-on diadalmaskodó amerikai kerékpáros, Lance Armstrong és klubja elleni eljárást. A klasszis és az US Postal azután került doppinggyanúba, hogy a 2000-es Tour alatt tiltott szereket találtak a csapat szállodai szobáiban. Mivel azonban a rendôrség nem tudott megfelelô bizonyítékokat felmutatni, és a versenyzôk akkori vér-, valamint vizeletmintáiban nem bukkantak tiltott szerek nyomaira, elmaradt a vádemelés. A jelenlegi legjobb kerekest évek óta meg nem engedett teljesítményfokozók használatával gyanúsítják, de a feltételezést még senki sem tudta alátámasztani.

Jaja is indul a nagydíjon

LE HAVRE. Napjaink legnépszerűbb francia kerékpárosa, az 1996-os idôfutam-világbajnok Laurent Jalabert is indul a szeptember 21-én következô Nemzetek Nagydíján. A legrangosabb egyéni idôfutamverseny mezônyében „Jaja” mellett ott lesz az olasz Mapei-Quick Step együttesében profiskodó Bodrogi László, továbbá az ausztrál Cadel Evans és Bradley McGee, a svájci Fabian Cancellara, a német Uwe Peschel és Jens Voigt, a norvég Thor Hushovd, valamint a francia Florent Brard és Christophe Moreau is.

Baranyecz Andrásnak, a Magyar Kerékpáros-szövetség korábbi szakfelügyelőjének napokban megjelent könyvéből, a Kerékpáros Arany Almanachból kiderül: az első omniumbajnokságot 1984-ben rendezték meg Magyarországon, s azóta csupán két alkalommal nem a ferencvárosiak bajnoki csúcstartója, Pais Péter szerezte meg az aranyérmet: 1985-ben Somogyi Miklós, 1994-ben pedig Valter Tibor állhatott a dobogó legfelső fokára. A pénteken 11 órakor kezdődő versenyen első alkalommal a nők is megküzdhetnek az omnium érmeiért, a szám első számú esélyese az olimpiai ötödik helyezett Szabolcsi Szilvia (BVSC).
Ugyancsak a zöld-fehérekhez kapcsolódik a hír: az idei Tour de Hongrie során szakaszgyőztes Madaras Zoltán Lengyel Tamással, valamint a klub szlovákiai légiósával, Remák Zoltánnal készül a belgiumi országúti világbajnokságra. Madaras és Lengyel az U23-asok országúti mezőnyversenyében állhat majd rajthoz Zoldenben, Csomor Zoltán és Vörös Benedek (mindkettő Mapei-Kanizsa KK) társaságában. Madarasék egy héten át Szlovákiában edzőtáboroznak, majd öt versenyen vesznek részt Olaszországban.
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
3 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
3 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
4 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
4 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
4 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik