Győzelem imponáló játékkal

H. B.H. B.
2002.09.03. 21:34
Címkék
A tornagyőzelemért játszott kedden este Győrött a magyar korosztályos válogatott Stájerország együttese ellen. A szerény képességű ellenfél rögtön a kezdés után kapuja elé húzódott, de csak negyedórán át tudott ellenállni a magyarok támadásainak. Szabics Imre három percen belül kétszer volt eredményes, majd Koplárovics Béla mesterhármassal iratkozott fel a góllövők közé Nagy fölényben játszott a magyar csapat, a vendégek részéről már az is eredménynek számított, ha tisztelgő látogatást tudtak tenni a magyar csapat térfelén.
Róth Antal a lefújás után a következőket mondta: "Ez a mérkőzés megkoronázta a csapat sikeres szereplését. Biztosan nyertük a találkozót, ezzel együtt a kupát, és csak gratulálni tudok a játékosaimnak.” A stájerek szakvezetője, Helmuth Kronjager dicsérte a magyar csapatot: "Afiatalabb átlagéletkorú játékosokból álló csapatom számára még túl nehéz feladatot jelentett a kitűnő magyar csapat elleni mérkőzés.”Magyarország–Stájerország 9–0 (4–0)Győr, 500 néző. V: Petir (Buic, Batanic – mindhárom horvát)Magyarország: Balogh J. (Fülöp a 60.)– Horváth L., Nagy G., Pusztai – Czvitkovics, Tóth B. (Fehér Z. az 57.), Buzsáky, Németh N. (Makra a 65.), Bodor (Regedei a 70.) – Szabics (Juhász R. a szünetben), Koplárovics. Szövetségi edző: Róth AntalStájerország: Glashüttner – Lang, Krobath, Raffl – Unger (Thorten a szünetben), Markus Paschingbauer (Ruhri a 72.), Köberl, Kome-ricku (Kniesbish a szünetben) , Stockerner – Stickler, Manuel Paschingbauer (Löffler a 72.). Szövetségi edző: Helmuth KonjagerG: Kolplárovics (3), Szabics (2), Buzsáky (11-esből), Czvitkovics, Juhász R., MakraVégeredmény: 1. MAGYARORSZÁG 17, 2. Olaszország 16, 3. Horvátország 16, 4. Szlovénia 9, 5. Stájerország 0 pont
Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
4 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája