Bobic Hannoverben

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2002.09.02. 20:34
Címkék
Az újonc Hannover remekül kihasználta, hogy a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) szeptember másodikán éjfélig meghosszabbította az átigazolási időszakot (az eredeti tervek szerint augusztus 31-én éjfélig tartott volna a transzferszezon, ám az a nap szombatra esett, emiatt a DFB az első munkanap végéig eltolta az idényt). A Bundesliga sereghajtója lapzártánkig nem kevesebb, mint öt játékossal erősített, és velük megerősödve egyértelmű a cél: meg kell kapaszkodni az élvonalban.A legnagyobb fogás kétségkívül Fredi Bobic, akit a Borussia Dortmund már hónapokkal ezelőtt szabadlistára tett. Az egykori válogatott támadó az előző évad egy részét kölcsönben az angol Bolton Wanderersnél töltötte, az angolok szívesen marasztalták volna, ám nem tudták kifizetni a BVB által kért milliókat. Bobic mellett Kosztasz Konsztantinidiszt is jegyzett név a Bundesligában, a görög futballista a Herthától igazol át a Hannoverhez. Kettőjük mellett a spanyol Deportivo La Coruna három futballistája, Jaime, Fernando és José Manuel érkezett a csapathoz, őket Ricardo Moar sportigazgató – korábban ugyanezt a tisztséget töltötte be a galíciai klubnál – kapcsolatai révén sikerült megkaparintani.
Josip Simunic megsérült a Kiel elleni mérkôzésen

BERLIN. Több bosszúságot is okozott a Hertha BSC-nek a vasárnapi, Kiel elleni kupamérkôzés: nem elég, hogy a fôvárosiak kiestek a Regio- nalligában szereplô riválissal szemben, horvát védôjük, Josip Simunic olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy legalább két hónapig nem léphet pályára.

Német Kupa
Az 1. forduló vasárnap esti mérkôzésén: Essen–Bayer Leverkusen 0–1
Josip Simunic megsérült a Kiel elleni mérkôzésen

BERLIN. Több bosszúságot is okozott a Hertha BSC-nek a vasárnapi, Kiel elleni kupamérkôzés: nem elég, hogy a fôvárosiak kiestek a Regio- nalligában szereplô riválissal szemben, horvát védôjük, Josip Simunic olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy legalább két hónapig nem léphet pályára.

Német Kupa
Az 1. forduló vasárnap esti mérkôzésén: Essen–Bayer Leverkusen 0–1
Szintén az átigazolási határidő hajrájában cserélt csapatot Benjamin Auer. Az U21-es válogatott csatárát a Mönchengladbach minősítette létszámfölöttivé – az ügy hátterében az állt, hogy az ifjú támadó nem volt hajlandó aláírni a szerződéshosszabbításáról szóló papírt –, Auer ezek után több egyesülettel is tárgyalásokat kezdett, és végül a Mainz ajánlatát fogadta el.
Owen Hargreaves viszont nem megy sehova, az angol középpályást ugyan csábította a Manchester Uni- ted és az Arsenal is, azonban a Bayern München vezérkara egy 2006 nyaráig érvényes szerződéstervezet tettek elé. A futballistának tetszik az ajánlat, így alighanem semmi akadálya sem lesz a hosszabbításnak.
Legfrissebb hírek

Polgár Judit: Ne a választ akarják tudni, hanem az oda vezető utat

Egyéb egyéni
10 perce

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
32 perce

Utóellenőrzést indít Fradiváros-ügyben a Belügyminisztérium

Labdarúgó NB I
43 perce

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
45 perce

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
49 perce

A grúzok egy, az északírek két kihagyott helyzetig jutottak

Minden más foci
1 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
1 órája

Rapporték simán verték az osztrákokat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája