DVTK: elveszett a veretlenség. Haladás-DVTK 3-1

KISS ÁRPÁDKISS ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2002.09.01. 20:54
Címkék
GÓLSZERZÔÁrki az 50. percben 18 méterről a védők között a bal alsó sarokba lőtt (1–0). Nagy I Sándor a 65. percben, miután Nagy Norbert középre ívelt labdája átszállt a védők feje felett, a jó ütemben érkező támadó nyolc méterről továbbította a hálóba a labdát (2–0). Farkas A. a 70. percben, Nagy László bal oldalról átívelő labdáját a jobb oldalon felfutva szerezte meg, majd a kapujából kifutó Fülöp Róbert mellett 20 méterről lőtt a kapu középe (3–0). Vitelki a 85. percben Horváth István szabadrúgása után a legurított labdát 25 méterről laposan a kapu jobb oldalába lőtte (3–1)SÁRGA LAPSzűcs M. (Vén letalpalásáért) a 42., Vitelki (Árki buktatásáért) a 60., Árki (Horváth István felvágásáért) a 66. percbenSZÖGLETARÁNY: 7:3 (5:1)Diósgyőrből mintegy harminc főből álló szukolótábor kísérte el az eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó kedvenceiket Szombathelyre. Hiába volt a lelkesedésük, hiszen ezen a szombat estén nem sikerült folytaniuk az eddigi jó szereplésüket, és elvesztették veretlenségüket. Az átszervezett Lombard FC Haladás vezetőedzője, Glázer Róbert úgy döntött, hogy új játékosoknak ad bizonyítási lehetőséget ezen a találkozón. Húzása bevált, mert már a mérkőzés elején látni lehetett, hogy egészen más felfogású csapat lépett pályára, mint az előző fordulóban.Rögtön a kezdés után gólszerzési lehetőség nyílt a hazai csapat részére: a jobb szélen vezetett gyors támadás végén a középre laposan belőtt labdára Tüske Roland érkezett, de nyolc méterről jó helyzetben hibázott. Nem sokkal utána ismét a szombathelyi csatár veszélyeztette a DVTK kapuját. Ezúttal 16 méterről leadott lapos lövése foglalkoztatta a vendégek kapusát, aki bravúros vetődéssel szögletre tudta ütni a bal alsó sarokba tartó labdát. Az első húsz percben az történt a pályán, amit a szombathelyiek akartak. Szünet után aztán beindult a gólgyártás. Az 50. percben Árki Gábor jól eltalált lövése nyomán szerezte meg a vezetést a Lombard FC Haladás. A vendégcsapatot a bekapott gól arra ösztönözte, hogy a sikeres szereplés érdekében taktikát változtasson. A hazai csapat a középpályán megszerzett labdákkal gyors, pontos kontratámadásokkal kísérletezett, tegyük hozzá, eredményesen. A mélységből hosszabban előreküldött labdákra két esetben is menetrend szerinti pontossággal érkezett zöld-fehér játékos, és az így kínálkozó gólszerzési lehetőségeket könyörtelenül kihasználták. A hajrában megpróbált mindent a DVTK, de csak szépítésre futotta az erejéből.MestermérlegGlázer Róbert: – A mérkőzés elején már eldönthettük volna a találkozó sorsát. Végig mi irányítottuk a játékot, és megérdemelten nyertük meg a rangadót.Pajkos János: – A határozottabban játszó hazai csapat jól használta ki nagy hibáinkat, így megérdemelten győzött.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik