Amikor szabad a pálya

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2002.08.06. 21:02
Címkék
Rovatunkban, a Heti Ötösben az őszinte véleményeket olvashatják. Egykori klasszisok, edzők, szövetségi kapitányok, vezetők, sőt adott esetben más sportágak képviselői is szót kaphatnak itt, ha markáns véleményük van a magyar labdarúgás aktuális eseményeiről. A lényeg tehát az, hogy kommentáljuk a honi futball történéseit, a hét legvisszhangosabb híreiről kérdezzük vendégeinket, akik időnként komolyan, máskor tréfásan minősítik a mai magyar futballvalóságot.
Megütötték Danis Barnát, lapunk munkatársát. Az elmúlt két év legjobb sportfotósa a Siófok–Videoton mérkőzés közben szeretett volna fényképet küldeni a szerkesztőségbe, amikor egy magát rendezőnek valló személy némi szóváltást követően ököllel arcul ütötte. A fotós egy rendőrtől kért segítséget, aki azt mondta: saját érdekében inkább mihamarabb hagyja el a várost.

Hajdú B. István: – Danis Barna el is hagyta a várost… Láttam a Futballhétfő című adást, amely foglalkozott az ügygyel. Sajnos az elvileg profibajnokságban sokszor igencsak amatőr körülmények között kell dolgozni. Danis úr harmincöt éve nem provokálja a rendezőket, viszont lehet, a jövőben a fotósoknak párosával kell meccsre járniuk, mert amíg az egyiket ütik, a másik rögzítheti a tényeket. De nem akarom elviccelni a dolgot, nyilvánvaló, hogy a fotós nem azért ment a klubházba, hogy a szertárból egy pumpát emeljen el, esetleg megszerezze Grósz Róbert autogrammal ellátott mezét, hanem azért, hogy dolgozzon. Azt gondolom, a rendezők részéről jóval nagyobb tolerancia lenne elvárható, és nem csak Siófokon, no és nem csak a fotósokkal szemben.
Mezey György: – Három észrevételem lenne, az első személyes jellegű. Barátomként tisztelem Barnát, és nem tudom elképzelni, ki lehet az, akit ez a galamblelkű, békés ember így felingerelt. A második: a hivatás. Ô csak a munkáját akarta elvégezni, és ebben inkább segíteni kellene, nem akadályozni, pláne ily módon, és nagy hibát követnek el a hivatalos személyek, ha semmibe veszik ezt az ügyet. A harmadik: a rendőr reakciója végképp elkeserítő, ha ez a válasz hangzott el, a rendőrségnek is magába kell néznie.
Détári Lajos: – Elkeserítőnek tartom az esetet. Barnát ismerem húsz éve, és kizártnak tartom, hogy – amint azt olvastam valahol – italozott volna munka előtt. Remélem, az illetékesek megfelelően szankcionálják majd a történteket.
Nyilasi Tibor: – Szörnyű. A baj az, hogy ezek az esetek mindennaposak, csak az áldozatok személye változik. Amíg a stadionrekonstrukciós program lassul, és nem lehet európai körülményeket teremteni, addig a fotós, az újságíró mellett az edző, a masszőr is veszélyben van – mint mindenki. Remélhetőleg ettől a pofontól sokan észhez térnek.
Rátgéber László: – Ezek a mai sportviszonyok. Magam is tapasztaltam már a saját bőrömön, mennyire lehet biztonságban akár egy edző vagy játékvezető, és lám, egy fotós is. Amíg nem lesznek kulturált körülmények, addig előfordulhatnak ilyen atrocitások, sőt még nagyobb baj is történhet.

Négy év után újra szerepet vállal a magyar futballban Nyilasi Tibor. A korábbi ezüstcipős játékos, majd az FTC bajnokcsapatának edzője a jövőben az MLSZ-ben koordinálja a korosztályos utánpótlás-válogatottak munkáját.

Nyilasi: – Nagyon izgalmas és szép feladat, remélem, abban a teamben, amelyben dolgozom majd, nem okozok csalódást. Arról beszéltünk, hogy a Bozsik-program nyomán néhány éven belül rengeteg jó futballista kerülhet a kezünk alá, szóval hatalmas a felelősség. Számomra duplán nagy a tét, hiszen kisebbik fiam, Bálint tizenkét esztendős, és igencsak kínos lenne számomra, ha mondjuk hat év múlva elém állna: apám, egy falábút faragtál belőlem, a labdát nem tudom eltalálni, hát mit tettél velem?
Mezey: – Ismerem a hírt… Sokáig győzködtük Tibort, hogy vállalja el a munkát. Ilyen egyéniség, ilyen múlttal, intelligenciával, az utánpótlásra való nagyszerű rálátással nagy nyeresége lehet a fiataloknak, ugyanakkor e tulajdonságok miatt az utóbbi négy elpazaroltnak minősíthető év volt a magyar futball és Tibor számára is. Minden reményünk megvan, hogy az ő munkája is segítsen bennünket, hogy a futballunk európai útra térjen.
Détári: – Ez igazán jó hír minden futballkedvelő számára. Jó kezekben lesz az utánpótlás, remélem, ez eredményekben is megmutatkozik, és a fiatalok kijutnak mondjuk egy utánpótlás Európa-bajnokságra. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy minél jobban képzett srácok kerüljenek a felnőttek közé.
Rátgéber: – Nyilasi Tibort becsülöm, tisztelem, szerettem, mint játékost, szerettem edzőként is. Mindemellett mint embert is nagyra tartom. Éppen ezért jó, hogy újra funkciót tölt be, mert rá szüksége van a magyar futballnak, és remélem, mint ember, nem bánja meg, hogy ezt a tisztséget elvállalta.
Hajdú B.: – Sajnos elmúltam tizenkilenc éves, így nekem nem előny a személyes ismeretségünk. Újfent kiderült, ha valaki a Sport1 szakértője, előbb-utóbb munkához jut, hiszen úgymond tőlünk lett szövetségi kapitány Gellei Imre, a Videoton trénere Várhidi Péter, várható volt, hogy Tibort is felkérik valamire. Sok sikert kívánunk ehhez a munkához. Remélem, a fiatalok számára igazi példaképet jelent, de emellett nem hanyagolja el mondjuk a Fulham védekezésének analizálását sem.

Az FC Porto játékosa lett Buzsáky Ákos. A Grund FC-ben nevelkedett labdarúgó ügyében a portugál egyesület megegyezett az MTK Hungáriával, s ezután az 1987-es BEK-győztes négyéves szerződést kötött a húszesztendős középpályással.

Mezey: – Gratulálok, és nagyon örülök, de vannak kételyeim, szerintem még éretlen a fiatalember azokhoz a követelményekhez, amelyeket egy ilyen szintű csapat támaszt. Egy közbülső állomás esetleg jobb esélyeket kínált volna ahhoz, hogy Buzsáky Ákos megszokja a profizmus légkörét, hiszen még itthon sem volt meghatározó csapattag. Anyagilag biztosan jó az üzlet, és ez sem lebecsülendő, de szakmailag vitatható az átigazolás, nehogy túl nagy lépésnek bizonyuljon.
Hajdú B.: – Azért nem vagyok meglepve, mert már tavaly megkerestek Spanyolországból, hogy két fiatal futballistáról érdeklődjenek: az egyik éppen Buzsáky Ákos volt, a másik egyébként az újpesti Korolovszky Gábor. Buzsáky úgy néz ki, mint egy futballista, jók a fizikai adottságai, de a legnagyobb előnye, hogy nagyon fiatal, van ideje fejlődni. Bízom abban, hogy csak magyar Madjerként emlegetik majd egy BEK-döntőben elkövetett sarkalásos gól után, de ha a Portóval nem lesz szerencséje, majd átmegy a Benficába.
Nyilasi: – Egyfelől örömteli, hiszen abból az MTK-korosztályból került ki, ahol már a megreformált utánpótlásképzés szerint nevelték a gyerekeket. Másrészről aggódom, mert két magyar játékossal, Lipcsei Péterrel és Fehér Miklóssal is csúnyán elbánt a Porto. De hát mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.
Rátgéber: – Adja Isten, hogy játsszon is, ne adják gyorsan kölcsön kisebb csapatnak. Buzsákyé jó példa, hogy érdemes a gyerekekkel foglalkozni, mert nyilván pénzügyi szempontból is jó az üzlet. A lényeg: fejlődjön, és ha hazajön, rúgjon mindig három gólt a válogatottban.
Détári: – Ákost az egyik legnagyobb magyar tehetségnek tartom, korábban szerettem volna elérni, hogy az én csapatomban szerepeljen. Egy Európában is jól ismert klubhoz kerül, ahol eleinte biztosan lesznek beilleszkedési nehézségei, de a legjobb korban szerződött külföldre, van ideje felvenni a profik ritmusát, alkalmazkodni a körülményekhez.

Egy–nullára győzött a Zalaegerszeg a horvát NK Zagreb ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A visszavágót ma este rendezik Zágrábban, a továbbjutó az angol Manchester Uniteddel küzdhet a BL-csoportba kerülésért.

Rátgéber: – Három hétig Horvátországban voltam, így az ottani sajtót olvastam, és láthattam a találkozót is. Korrekten elismerték, hogy a ZTE jobb volt, és azt írták: a csatár Ivica Olic el akar menni a klubtól, nélküle pedig a mostani horvát bajnok nem olyan erős, mint a tavalyi. A két ország bajnokságát csaknem azonos erősségűnek ítélik. És dicséret illeti az UEFA-t, mert minden más sportágban egy ilyen helyzet a vereségre ösztönözne, a futballban viszont nagy esély, remek eladási lehetőség egy Manchester elleni találkozó. Ha a ZTE sikerrel jár Zágrábban, ott leszünk a Puskás Ferenc-stadionban.
Détári: – Óriási eredménynek tartanám a továbbjutást, ha megfelelő jegyárat állapítanának meg, akár a Puskás Ferenc-stadion is megtelne a Manchester elleni derbire. Dolgoztam a magyar futballban, remélem, még fogok is a jövőben, s mint ilyen, rettentően szurkolok a ZTE-nek. Az első meccsen úgy tűnt, nem egy világverő alakulat a horvát, de hazai pályán – mint a délszláv klubok általában – nyilván nagyon veszélyes.
Hajdú B.: – Úgy láttam, a Zalaegerszeg jobb csapat, mint a Zagreb, de Kenesei Krisztiánék nem hoztak ki annyit a meccsből, amennyi volt benne. Még egy gól nagyon megnyugtatott volna… Hogy milyen lesz a hangulat a Makszimir-stadionban, az kérdés, miként az is, a légkör hogyan hat majd a játékosokra, de nem lenne túl jó, ha két éven belül kétszer verné ki a horvát bajnok a magyart. Drukkolok, hogy a jövő héten már azt elemezhessük, mi lehet a Babati Ferenc–Ryan Giggs, a Szamosi Tamás– David Beckham vagy a Csóka Zsolt–Ruud van Nistelrooy párharc kimenetele. Az amszterdami tornán a Manchester csak harmadik lett, szóval vannak sebezhető pontok Alex Ferguson csapatában is…
Mezey: – Dicséretes a hazai győzelem, itt csak az eredmény a fontos, mellékes, hogy azt milyen játékkal éri el a csapat – mellesleg az sem volt rossz. Személy szerint nekem nagyon fontos lenne a továbbjutás, mert egy hét múlva horvát edzőket vizsgáztatok majd a pro-licencből. Arról nem beszélve, hogy számomra a világ legjelentősebb klubja a Manchester.
Nyilasi: – Olyannyira megelőlegeztem a sikert a Zetének, hogy ígéretet tettem a két fiamnak: elviszem őket a Manchester elleni találkozóra. Szóval, mi nagyon várjuk a sikert és persze Beckhaméket. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy ez a siker amilyen fontos lenne a magyar, ugyanolyan lényeges a horvát futball számára, ezért aligha adják majd olcsón a bőrüket a zágrábiak.

Ellentétesen rajtolt a bajnoki címre a szakemberek által leginkább esélyesnek tartott két csapat, a Ferencváros és az Újpest. A zöld-fehérek hat ponttal, kapott gól nélkül vették az első két akadályt, a Siófok és a Kispest elleni mecscseket, míg az Újpest Dunaújvárosban és otthon, az MTK ellen is vereséget szenvedett.

Maximális koncentrálás – a brazil Leandrótól passzai miatt is félnek az FTC ellenfelei
Maximális koncentrálás – a brazil Leandrótól passzai miatt is félnek az FTC ellenfelei
Maximális koncentrálás – a brazil Leandrótól passzai miatt is félnek az FTC ellenfelei
Mezey: – Felvetődik: kik azok a szakemberek? Attól, hogy egy csapat vesz öt jó játékost, ráadásul egy külföldi edzőt, még nem feltétlenül bajnokesélyes. Az Újpest átépítés alatt van, és ebben a folyamatban szinte természetesen becsúszhatnak vereségek. Én úgy vélem, a Fradi, MTK, ZTE trióból kerülhet ki a végső győztes.
Hajdú B.: – Tavaly az FTC indult két vereséggel, mégis ezüstérmet szerzett. Ez nem egy sprintverseny, hanem egy harminckét körös futam, amelyben nem túl lényeges, ki hogyan áll a második játéknap után. Persze lehet, hogy az Újpestnek a végén éppen ez a hat pont hiányzik majd, de úgy tűnik, a Megyeri úton a sok új játékos még nem állt össze, a Fradi viszont megtartotta a tavaszi csapat gerincét, és ahhoz igazolt még egy-két jó futballistát.
Rátgéber: – Úgy tűnik, egyelőre a Fradi igazolásai jöttek be, de az is lehet, a zöld-fehérek könnyebb ellenfelekkel találkoztak eddig. A hátrányt két meccs alatt szedte össze az Újpest, ennyi idő alatt le is dolgozhatja.
Nyilasi: – A sorsolás ismeretében ilyen kezdést vártam a Ferencvárostól, sőt újabb két sikert jósolok. Az eddig is erős csapatot jól erősítették meg. Az Újpestet mintha a nagy tét megnyomta volna, ők is érzik, ennyi jó játékossal többet kell elérni. Előbb-utóbb összeállnak a lilák is, és bár magam is e két csapatot neveztem meg favoritként, az Újpest kudarcai kicsit elbizonytalanítottak, de messze, messze még a vége.
Détári: – A rajt előtt mondtam, hogy a Fradi lesz a bajnok. Tudatosan igazoltak a zöld-fehérek, Tököli Attila nagyon gólérzékeny, Leandro is hasznos futballista, és szerintem jó vétel a győri Bognár Zsolt is, aki egyelőre még nem is mutatkozhatott be. Emellett Garami József személye garancia a magas színvonalú szakmai munkára. Idő kell ahhoz, hogy a csapat összeálljon Újpesten, de nem értem, hogy olyan labdarúgók, mint Tokody Tibor vagy Radek Sloncík, miért nem férnek be a kezdőbe.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik