Budafok: Ajándék jár a csepelieknek

V. GY.V. GY.
2002.07.30. 20:44
Címkék
A helyiek állítják: Budafok nevének hallatán általában két dolog jut eszükbe az embereknek: a Törley pezsgő és az 1912-ben alapított futballcsapat. Fogadjuk el a lokálpatrióták megállapítását, mert való igaz, az ital világhírre tett szert, a budafoki egylet pedig olyan kiválóságokat adott a magyar labdarúgásnak, mint Dudás Károly, az első olyan profi labdarúgó, aki külföldre szerződött, mint Dobesch Gyula, Jakab János, Esterházy Márton, Szíjjártó István vagy az edzőként Budafokon is megforduló Mészöly Kálmán. A Promontor utcába ma is szívesen járnak az emberek, s ezen nincs mit csodálkozni. Vízi Sándornak, a BMTE Alapítvány vezetőjének köszönhetően gyönyörű, tökéletesen karbantartott létesítmények várják a labdarúgás szerelmeseit. A csapat volt jobb is, jelenleg az NB II-ben szerepel, ám a tervek szerint nem sokáig. Schnepf József tulajdonos ugyanis a fejébe vette, hogy az NB I B-be gardírozza a budafoki labdarúgókat. Ehhez mind a tárgyi, mind az anyagi feltételek megvannak, s most már a játékosállomány is alkalmas a másodosztályra. Mint azt a tulajdonostól megtudtuk, nyáron leigazolták a válogatott Kozma István mellett Süveges Zoltánt, az egyébiránt budafoki nevelésű, a Tatabányával az élvonalban is szereplő Szabó Viktort, Bősze Zoltánt, Helgert Szabolcsot, Méhes Pétert és Sidó Szabolcsot. Velük mindenképpen alkalmas az állomány az NB I B-re. Az együttes edzéseit továbbra is az egykori kiváló kapus, Gáspár József irányítja, segítője pedig Takács László, az MTK egykori csatára. Schnepf József három éve tulajdonosa a labdarúgócsapatot működtető kft.-nek, s úgy véli, elérkezett az idő arra, hogy egy osztállyal feljebb lépjenek. A budafokiak gondolnak a környéken lakókra is, éppen ezért, mert Csepelen megszűnt a labdarúgás, örömmel és ajándékokkal várják azon csepelieket, akik kíváncsiak a vasárnapi, Soroksár elleni hazai mérkőzésre.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Zalaegerszeg–Ferencváros az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
1 órája

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
2 órája

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
2 órája

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
2 órája

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
2 órája