Ezúttal nem lehetett unatkozni

"Pontosan úgy érzem magam most, az első kispesti fellépésem délelőttjén, mintha egy gyönyörű nő vetkőzne előttem…” Bizony, így beszélt Fitos József szombaton, nem sokkal a déli harangszó előtt. Hangjában még véletlenül sem volt félsz vagy bizonytalanság, ezúttal is a határozott, az ilyen-olyan ügyekben bátran odamondó, lelkes Fitos szólalt meg. Pedig a kispesti "vezetőpályaedző” nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy a nyitányon csapatával legyőzi a bajnokot. Azt a Zalaegerszeget, amely elvesztette ugyan a Diego Maradona egykori csapatához, a Boca Juniorshoz igazolt Waltner Róbertet, ám erősödött néhány új futballistával. Ez mit sem zavarta Fitost és a Kispestet, a Honvédnál már az is mámorító pillanat lehetett, hogy a kedvencek az első osztályban szerepelhetnek, az pedig minden várakozást felülmúlt volna, ha az új, és a licencfokozat hiányában mára pályaedzőnek lefokozott tréner óhaja valóra válna, vagyishogy a piros-feketék valóban az első hat között végeznének.

Ám ez még odébb van, maradjunk egyelőre a nyitánynál, amely bizonyította, hogy sokan, nagyon is sokan szeretik a Kispestet.
És a kispesti futballisták meghálálták a lelkesedést, hiszen a nagy kedvenc, azaz Marius Sasu révén már a hatodik percben vezettek. Tombolt a kispesti publikum, s boldogan ugrott a kinevezett vezetőedző, Gujdár Sándor nyakába az elegáns öltönyben feszítő Fitos József. És a Honvéd ment tovább, persze a folytatásban leginkább saját kapuja felé. A hátrányba került Zalaegerszeg ugyanis az eseményeket a hazaiak térfelére terelte, de ettől nem kellett különösebben izgulniuk a piros-fekete híveknek. A tavalyi bajnok ugyanis meglehetősen távol van néhány héttel ezelőtti önmagától. Hogy ennek mi az oka, azt talán csak a szintúgy pályaedzőként szereplő Bozsik Péter tud(hat)ja, akit az édesapjáról elnevezett stadionban szépen leszidtak a lelátóról. Kapott ő hideget, meleget és még annál is forróbbat a nyakába, de ekkor már valamelyest nyugodtabbnak tűnt, hiszen az NK Zagreb elleni BL-selejtezőre készülő csapata még ezzel a gyenge produkcióval is utolérte az akkor már két góllal is vezető Kispestet.

Pedig a haziak taktikája sokáig tökéletesen működött, a Honvéd sűrű véderőt vont a lápos, pocsolyás talajon a saját kapuja előtt, és ezt az élőfalat bizony ritkán tudta áttörni a bajnok. S ha úgy adódott, a rugólábseriff-gyorsaságú Torghelle Sándor sprintelt életveszélyesen a zalaiak kapuja felé; a második gólt is ő szerezte, talpra ugrasztva a néhány ezer kispestit. Aztán jött a rövidzárlat: a ZTE egalizálta az eredményt…
És ez a meccs más volt, mint egy átlag magyar bajnoki… Na, jó, az iram nem volt észvesztően magas – attól mi már régen elszoktunk –, viszont láthattunk izgalmas jeleneteket, hazai szinten rengeteg futást (ugye ez az alapja mindennek, egyszerű tétel ez…), szép gólokat és emlékezetes megmozdulásokat.
Élvezte is minden percét a találkozónak a lelkes kispesti publikum, hát még azt, amikor Torghelle Sándor – a legendás kispestit, Tichy Lajost idézően – esernyőcsellel ültette le Urbán Flóriánt, és zúdította a labdát a jobb alsó sarokba. Újra a Kispesté volt az előny, egymást csókolta mindenki a Bozsik-stadionban, ám a Zalaegerszeg megint kapott egy lehetőséget a sorstól, illetve a kispesti Cristian Dulcától, aki hatalmasat hibázott, és Kenesei Krisztiánnak innentől már nem volt nehéz dolga.

Ám messze volt még a meccs vége, és a szurkolók űzték-hajtották a Fitos József által beharangozott, "kilencven percig csúszó-mászó” Honvédot. Furcsa volt látni a bajnokcsapat védelmének rendszeres megingásait, a hazaiak egyre-másra dolgozták ki a kontratámadásaik végén a ziccereket, betalálhatott volna újra Torghelle, illetve Sasu, ám az irányzékkal ekkor már gond volt. Nem volt viszont gond a Honvéddal, mert bizony a 3–3-as döntetlen a Zalaegerszegre nézve hízelgő. Ha valaki ezt jósolja két héttel ezelőtt, akkor azt kinevetik. A Bozsik-stadion gyepszőnyegén poraiból támadt fel a korábban eltemetett Kispest, olyannyira, hogy a mérkőzés bizonyos periódusaiban a hazai szinten sztárokkal teletűzdelt Zalaegerszeg fölé nőtt, nem véletlen, hogy a hazaiakat vastaps kísérte az öltözőbe, és Fitos József számára nem is lehetett édesebb a befejezés, minthogy kórusban az ő nevét kiabálta a publikum…
Ezúttal azonban azért is járt a taps, mert jó egyéni teljesítmények mellett az átlagnál jobb színvonalú meccsen izgulhattak a drukkerek.