Újra versenyez az Arrows

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2002.07.25. 21:29
Címkék
Egy hét sem telt el azóta, hogy Michael Schuma-cher az ötödik világbajnoki címét ünnepelhette Franciaországban, és néhány nap elteltével a Formula1-es mezőny ismét összejön, és újra megvív, ezúttal a Német Nagydíjon, az újjáépített Hockenheimringen. A tavaly még hipergyors aszfaltcsík helyett az idén már a rövidre szabott, alaposan lelassított pályán száguldanak a pilóták. A hét végén változékony lesz az időjárás, péntekre és szombatra borús, míg vasárnapra napos időt jósolnak. Összeállításunkban csapatonként latolgatjuk a Német GP esélyeit.
FerrariA Ferrari ezúttal is a győzelem első számú várományosaként áll majd rajthoz. Michael Schumacher válláról mindenféle teher lekerült, Rubens Barrichellónak azonban még küzdenie kell a világbajnoki ezüstéremért. Schumi szerdán este Mannheimben jótékony célú labdarúgó-mérkőzésen szerepelt barátaival, a német három gólt lőtt telt ház előtt. A világbajnok Hockenheimben is tömött lelátókra számít. "Sokkal jobb így a pálya, nem szeretem azokat a hosszú egyenesekből és a közéjük ékelt lassítókból álló ringeket, mint a régi Hockenheimring, az erdei egyenesek unalmasak voltak” – fogalmazott Schumi, aki ettől kezdve Barrichello "segédjeként” versenyez az idén.WilliamsA csapat eddigi egyetlen idei győzelmét Ralf Schumacher aratta Malajziában, azóta Juan Pablo Montoya hat edzéselsőséget mutatott fel, de még mindig nem sikerült diadalmaskodnia egyetlen vasárnapon sem. A kolumbiai két ponttal előzi meg a németet a pontversenyben, mégis úgy tűnik, Montoya mostanában sokkal jobb a csapattársánál. Ezt Sir Frank Williams is felmérte, a csapattulajdonos figyelmeztette is a német pilótát. "Néha elképesztő, amit művel, néha viszont nem találja azt a gombot a kocsin, amitől az tökéletes lesz. Jelenleg kisebb gödörben van, szeretnénk, ha rámenősebb lenne. Egyértelmű, hogy Juan nyomást gyakorol rá, de ezt el kell viselnie, és vissza kell vágnia. Nem érdekel, melyikük nyeri a versenyt, de nyerjünk még egyet!” – nyilatkozta Williams.McLarenA hét végén kiderül, hogy a szakemberek jóslatának megfelelően a David Coulthard, Kimi Räikkönen duó marad-e jövőre is a West-McLaren pilótapárosa, vagy esetleg meglepetésre mást jelent be Hockenheimben Ron Dennis alakulata. Räikkönen Franciaországban kis híján győzni tudott, ám öt körrel a futam vége előtt olajfoltra futott, kisodródott, és így el tudott menni mellette M. Schumacher. "Örülök, hogy gyorsan újra pályán lehetek, szeretném feledtetni a múlt heti bakit. Az új hockenheimi pályán a pilóták tudása is fontos lesz, ezért derűlátóan várom a futamot” – nyilatkozta Räikkönen.RenaultButton tavaly Hockenheimben szerezte meg az első pontjait a Benetton-csapatnál, amely az idén már Renault néven szerepel. Az angol ismét pontra tör, akárcsak a balszerencsével küzdő Trulli.SauberHeidfeld kijelentette, ha semmi rendkívüli nem történik, jövőre is a Saubert erősíti. Massával mostanában elégedetlenek Hinwilben, de a brazil már többször megmutatta, hogy rendkívüli tehetség, Hockenheimben is bizonyíthat.JordanGiancarlo Fisichella felépült, és indulhat a Német Nagydíjon – ez a Jordan számára a legjobb hír a Német Nagydíj előtt. A Francia GP szombati szabadedzésén nagy sebességnél balesetet szenvedő olasz kihagyta a magny-cours-i futamot, de kipihente magát, úgyhogy nincs akadálya a hockenheimi szereplésének.BARButton lesz jövőre Jacques Villeneuve csapattársa – szólt a hír hétfőn, de azóta a BAR vezetői emlékeztettek arra, hogy bár a kanadainak a jövő év végéig szóló szerződése van, csak akkor marad a csapatnál, ha belemegy fizetésének csökkentésébe. Villeneuve tavaly dobogós volt a Német Nagydíjon, az idén az új pályát gyorsan meg kell ismernie, ha újra pontot akar szerezni.JaguarA Ford vezetői bejelentették, nem tolerálják, ha a Jaguar továbbra is roppant gyengén szerepel a Formula–1-ben. Nick Scheele, a Ford igazgatója elmondta, 12 hét múlva jelentést vár Richard Parry-Jonestól, a csapat megfigyelőjétől, akinek el kell mondania, mit kell helyrehozni ahhoz, hogy világbajnoki címre esélyes gárdává alakuljon a team. A Jaguar nem ilyen imázsteremtést várt az F1-es csapattól, amely két és fél év alatt egyetlen dobogós eredményt produkált.MinardiPaul Stoddart csapatvezető boldog volt a Francia Nagydíj után, hiszen mindkét pilótája az első tízben végzett. Az ausztrál milliomos a magny-cours-i eredmények megismétlését várja pilótáitól.ToyotaA kölniek számára hazai verseny a Német Nagydíj, amely előtt nem volt jó előjel a két franciaországi motorhiba. Nincs sok idő a gondok kiküszöbölésére, és a csapaton belüli feszültséget tovább fokozza Ove Anderson kijelentése, amely szerint nem csak Allan McNish jövő évi helye kérdéses, hanem Mika Salóé is.ArrowsA csapat megérkezett Hockenheimbe, és Frentzen elmondása szerint nem ismétli meg a múlt hét végén látottakat, teljes erőbedobással versenyez. Ellenkező esetben akár ki is zárhatják a csapatot az F1-ből, állította az FIA egyik tagja.
Legfrissebb hírek

Szatmári András az Eb előtt: Képesek vagyunk nyerni!

Egyéb egyéni
8 perce

Christian Pulisic nyilatkozott a sérüléséről

Foci vb 2026
10 perce

Paraguayi kapitány: leiskoláztak bennünket

Foci vb 2026
52 perce

Aranyos Imre élete ajándékának tekinti, hogy Csank János keze alatt futballozhatott

Labdarúgó NB I
1 órája

Labdákat és stoplis cipőket loptak az angol válogatottól Kansas Cityben

Foci vb 2026
1 órája

Pochettino: Pulisic kapott egy rúgást a vádlijára, nem akartam rizikózni

Foci vb 2026
1 órája

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája

Az USA felül-, Paraguay alulmúlta legutóbbi teljesítményeit – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik