Lothar Matthäus azt állítja, hogy tovább tárgyal

2002.07.22. 21:11
Címkék
A Lothar Matthäus körül kialakult hercehurca megmozgatta a német újságírók fantáziáját is. Röviddel a hír megjelenése, majd annak cáfolata után több újságban is kommentárok jelentek meg az ügyről. A legtekintélyesebb sportlap, a Kicker Sportmagazin pedig a hétfői számában magával az érintettel közölt egy rövid interjút. Mi most ennek a beszélhetésnek a rövidített változatát közöljük.– Matthäus úr, ön lesz az új magyar szövetségi kapitány?– Egy közvetítő segítségével, akivel személyesen kétszer találkoztam, már öt hete kapcsolatban állok az új magyar kormánnyal. A beszélgetések mindkét részről intenzívek voltak, az első személyes találkozóra az elmúlt héten került sor Münchenben. A következő héten pedig maguk az érintettek találkoznak majd, de ez nem azt jelenti, hogy szerződéskötésre is sor kerül. Vannak további külföldi ajánlataim is.– Érdekli önt a magyar válogatott irányítása?– Ha nem érdekelne, akkor azt azonnal megmondanám. Én mindent és mindenkit meghallgatok.– Mivel magyarázza az ellenoldal heves cáfolatát?– Azt hiszem, a szövetség és az új kormány közötti egyeztetés nem igazán működött.– Beszélgettek már a szerződés időtartamáról?– Nem. De ha elvállalom a feladatot, akkor nem tizenkét hónapra teszem azt. Mindent át kell gondolni, például azt is, hogy elég-e nekem az évi tíz válogatott mérkőzés.
Legfrissebb hírek

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
4 perce

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Egyéb egyéni
41 perce

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
1 órája

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
1 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
8 órája

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
8 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
9 órája