Megdőlt a 34 éves rekord

2002.07.21. 22:46
Címkék
Végre! – kiállthat fel minden magyar atlétabarát, még talán maga Mecser Lajos is. Az egykori kiváló salgótarjáni hosszútávfutó ugyanis még 1968. július 6-án, Stockholmban érte el a szombaton késő estig fennálló magyar rekordját 5000 méteren. Mecser akkor 13:29.2 perces idejével a világcsúcstartó Ron Clarke-ot verte meg! Csillag Balázs az utóbbi két évben remek eredményeket ért el a tengerentúlon, és Európában is, tehát tudtuk, hogy jó formában van.Ennek megfelelően a heusdeni viadalon az Európa-bajnoki kiküldetési szintet tűzte ki minimális célként maga elé, de ideális esetben Mecser csúcsa sem tűnt elérhetetlennek. Csakhogy a verseny közben akkora vihar kerekedett, hogy a rendezők félbeszakították a viadalt, és csak akkor folytatták a programot, amikor az idő némiképp elcsendesedett. A zuhogó eső ellenére Csillag hatalmasat futott, és végre átadta a múltnak a legrégebbi magyar csúcsot. Mi több, a müncheni kontinensviadalon indulók közül az övé a kilencedik legjobb eredmény, így bizakodhatunk, hogy látjuk őt a döntőben, ahol már nem lesz veszítenivalója.Jolanda Ceplak is kezd egyre jobb formába lendülni München előtt. A fedett pályás Eb-n 800 méteren hatalmas világcsúccsal győző szlovén futónő ugyanis 1:55.19 perccel nyert Heusdenben, ami messze a világ idei legjobb teljesítménye. Mi több, minden idők hetedik legjobb szabadtéri teljesítménye. Az aktív futónők közül egyedül Maria Mutola büszkélkedhet századra azonos idővel.Vasárnap egy nagyobb magyar különítmény versenyzett Tallinnban, és ért el szép eredményeket. A legkiemelkedőbben női távolugróink szerepeltek, hiszen Vaszi Tünde 674 centivel győzött, Ajkler Zita pedig 650-nel harmadik lett. A 110 gátas Csillag Levente is közelíti egykori önmagát, de a 13.78-as eredményénél jóval jobbra is képes lehet ideális körülmények között, hátszélben. A nemrég 10.20 másodpercet futó Németh Rolandnak ezúttal ennyire nem jött ki a lépés, ám 10.36 másodperce azt jelzi, hogy ezt az eredményt szinte álmából felkeltve is tudja.
Nemzetközi verseny, Heusden
Férfiak. 800 m: 1.D. Lelei (kenyai) 1:45.82, 2. Jansen (dán) 1:45.90. 1500 m: 1. L. Rotich (kenyai) 3:37.65, 2. Bukensa (algériai) 3:37.82, 3. Mayock (brit) 3:37.94. 5000 m: 1. Campernolle (belga) 13:17.04, 2. D. Kilel (kenyai) 13:17.75, 3. Mosima (kenyai) 13:19.85, …10. Csillag Balázs (magyar) 13:26.96 (országos csúcs, régi: 13:29.2, Mecser, 1968). 10000 m: 1. P. Biwott (kenyai) 27:35.01, 2. Maina Munyi (kenyai) 27:35.58, 3. P. Ivuti (kenyai) 27:39.32. Rúd: 1. Blom (holland) 565
Nôk. 200 m (+0.5): 1. Gevaert (belga) 22.72, 2. Mayr (osztrák) 22.86, 3. Poelman (holland) 23.00. 800 m: 1. Ceplak (szlovén) 1:55.19 (a világ idei legjobbja), 2. Stals (belga) 1:58.92, 3. Vriesde (suriname-i) 2:01.10. 5000 m: 1. Legzaui (marokkói) 14:51.71, 2. Fukusi (japán) 14:55.21, 3. O'Sullivan (ír) 15:18.07. 400 m gát: 1. Glover (amerikai) 54.85, 2. Hemmings (jamaicai) 55.30. 3000 m akadály: 1. Turova (fehérorosz) 9:23.91, 2. Olivares (francia) 9:33.12, 3. Cassandra-Iloc (román) 9:33.69
Nemzetközi verseny, Tallinn
Férfiak. 100 m (+0.8): 1. Fredericks (namíbiai) 10.13, 2. Mayola (kubai) 10.19, 3. Brunson (amerikai) 10.22, 4. Németh Roland (magyar) 10.36. 110 m gát (-1.1): 1. Olijars (lett) 13.43, 2. Csillag Levente (magyar) 13.78. 400 m gát: …4. Kovács Dusán (magyar) 51.58. Súly: 1. Tiisanoja (finn) 20.73. Diszkosz: 1. Tammert (észt) 66.40, 2. Alekna (litván) 64.19, 3. Gerd (észt) 63.96
Nôk. 100 m gát (+0.6): 1. Devers (amerikai) 12.83. Magas: 1. Bergqvist (svéd) 200. Távol: 1. Vaszi Tünde (magyar) 674 (+0.4), 2. Gotovska (lett) 663 (-0.3), 3. Ajkler Zita (magyar) 650 (+0.1). Gerely: 1. Menéndez (kubai) 64.96, 2. Sikolenko (fehérorosz) 62.24

Legfrissebb hírek

Vladimir Petkovic svájci múltja jelentős előny lehet az algériai válogatottnak

Foci vb 2026
3 perce

Íme, a vb-történet aranycipősei és a góllövőlista állása!

Foci vb 2026
12 perce

Kevesebb mint egy hónap van hátra az atlétikai Eb kvalifikációs időszakából

Atlétika
14 perce

Vb 2026: Dzeko a kieséses szakasz eddigi legidősebb mezőnyjátékosa

Foci vb 2026
32 perce

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
44 perce

Rekordösszegért szerezte meg Mateus Fernandest a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
53 perce

Fehér Miklós egykori bragai csapattársa szerint Portugália eddig visszafogott volt a világbajnokságon

Foci vb 2026
54 perce

José Barroso: Nem láttam még olyan futballistát, aki Cristiano Ronaldónál jobban akarja a győzelmet

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik