Gelleit is megdöbbentette a tragédia

2002.07.21. 20:33
Címkék
Szombat este a Hertha BSCFenerbache összecsapásra volt hivatalos Gellei Imre szövetségi kapitány, valamint kísérője, Tamás Gyula, a válogatott kapusedzője. Az osztrák körutazás második állomásán a trénerpáros Dárdai Pált és Király Gábort nézte volna meg, ám a kapus nem kapott lehetőséget. Huub Stevens vezetőedző ugyanis felváltva ad lehetőséget a berlini klub kapusainak, s majd csak a bajnoki rajtnál dönti el, ki védheti a Hertha kapuját.
Dárdai viszont hatvan percig pályán volt, s a kapitány szerint kifejezetten hasznosan futballozott, látszik, hogy jó fizikai állapotban van. Aztán a tragikus események miatt (a Herthánál lecserélése után közölték Dárdaival, hogy öccse, Balázs életét veszítette) egyórányi futball után lehívták a pályáról."Mi is csak a találkozó után tudtuk meg, hogy mi is történt –emlékezett vissza Gellei. –Nem lehet mit mondani, egyszerűen tragikus, ami történt. Főleg egy olyan családban, ahol ilyen érzelemgazdag, csak a családnak élő szülők nevelik a gyerekeket, mint a Dárdai-familíában. Jól ismerem Pali szüleit, édesapja ellen még futballoztam is, csakúgy mint Tamás Gyula. Balázs tehetséges fiatal játékos volt, korábban részt vett az olimpiai keret kiválasztóján is.”Gellei és Tamás hétfőn a Cottbus– Denizlispor meccset nézi meg (az Energie játékosa Sebők Vilmos, Vasile Miriuta és Lőw Zsolt), az eredetileg vasárnapra tervezett találkozót ugyanis egy nappal elhalasztották.
Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
4 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
4 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
4 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
5 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
6 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
6 órája