Elkezdődött a Nagyhét Tiszaújvárosban

Vágólapra másolva!
2002.07.21. 22:44
Címkék
Vasárnap elkezdődött Tiszaújvárosban a TVK Triatlon Nagyhét. A július 28-án következő Világkupa-futam felvezető eseménysorozatának első felvonásban az utcai kosárlabdások, a görkorcsolyások, a rolleresek, a kerékpárosok és a hetes kenusok kaptak bizonyítási lehetőséget. Legkorábban a streetballtornára nevezett 21 csapat játékosai kezdtek a Cívis Phönix Hotel melletti parkolóban kijelölt pályákon, majd a görkorcsolyások népesítették be a Világkupa hivatalos versenypályáját a belváros utcáin. Az óvodásoktól a felnőttekig kétszáznál is többen húzták föl lábukra a speciális sporteszközt. Az újdonságot jelentő gyorsulási versenyeken rollerral, kerékpárral és görkorcsolyával mérték össze tudásukat a jelentkezők, a mintegy hatvanméteres távon szintén valamennyi korosztály képviseltette magát. A BB Stúdió bemutatóját követően Eszményi Viktória és Heilig Gábor gyermekműsora jelentett remek szórakozási lehetőséget, majd röviddel ezt követően benépesedett a városi Dísz-tó partja. A heteskenu-versenyre negyven egység adta le nevezését, így néhány egységnek már a 32-es táblára jutásért is meccselnie kellett.A nap hátralévő részébe a Sub Bass Monster koncertje jelentett kiemelt programot, majd következtek az eredményhirdetések, ahol értékes tárgyjutalmak találtak gazdára. Este a Vágó István nevével fémjelzett Favágók zenekar húzta a főtéren összesereglett publikumnak.A Nagyhét első napján közel ezer sorsjegy talált gazdára a sportversenyek indulói között. Hétfőn délután hat órától futóversenyen lehet gyarapítani a sorsjegyek számát, a futamon a hírek szerint több, a Tiszaújvárosi nemzetközi edzőtáborban készülő triatlonista is rajthoz áll majd.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
5 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
5 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
5 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
6 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
6 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
6 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik