Régi helyszín, új rendező

2002.07.17. 19:53
Címkék
Versenyzőként számtalanszor száguldott a Mátrában – sőt, volt egy év, amikor a bajnokság legnagyobb bukását produkálta Parádsasváron –, rendezőként azonban most debütál Bertalan Zsolt. A gyorsasági autós országos bajnokság hét végi, hegyi futama tehát emiatt is különleges lesz. Meg azért is, mert most érkezik a félidejéhez a sorozat, és még szinte minden kategóriában nyílt a küzdelem, úgyhogy nagyon nagy csaták várhatók a 5410 méter hosszú pályán, amelyen 240.6 méter a szintkülönbség. A verseny megrendezése nem volt könnyű feladat, hiszen az időközben elkészült kastélyszálló igazgatója nem nagyon örült a Parádon immár több mint negyedszázados hagyományra visszatekintő eseménynek, és eleinte a Büki Nemzeti Park vezetői sem voltak elragadtatva az ötlettől. Volt tehát balhé, mégis lesz verseny, hiszen a rendezők olyasmiket ígértek, amikre nem lehetett nemet mondani. Csak egy példa: minden néző az ötszáz forintba kerülő jegye mellé kap nemcsak egy műsorfüzetet, hanem egy szemeteszsákot is. Ezen felül a rendező jó néhány helyen kicserélte vagy felújította a szalagkorlátot, és az erdőtakarításra ötszázezer forint kauciót tett le. A parádi lesz egyébként az utolsó hegyiverseny az idén, azután már csak két hungaroringi viadal van hátra. Az edzések mindkét nap 9 órakor, a versenyfutamok 13 órakor kezdődnek.
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Mexikó–Ecuador mérkőzés

Foci vb 2026
16 perce

Kylian Mbappé: Tisztában vagyunk vele, mit várnak tőlünk

Foci vb 2026
1 órája

4 órakor indul a találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Később kezdődik a Mexikó–Ecuador találkozó

Foci vb 2026
1 órája

Vb legjobb 16 közé jutásért: Mexikó–Ecuador 0–0

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

Megvannak a kezdőcsapatok a Mexikó–Ecuador mérkőzésre

Foci vb 2026
2 órája

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik