A Sao Caetano az első finalista

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.07.17. 22:32
Címkék
Aílton (balra) már a nyolcadik percben szertefoszlatta az América reményeit
Aílton (balra) már a nyolcadik percben szertefoszlatta az América reményeit
Aílton (balra) már a nyolcadik percben szertefoszlatta az América reményeit
Aílton (balra) már a nyolcadik percben szertefoszlatta az América reményeit
Aílton (balra) már a nyolcadik percben szertefoszlatta az América reményeit
Aílton (balra) már a nyolcadik percben szertefoszlatta az América reményeit
Brazília egyik legújabb büszkesége, a Sao Caetano történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy a Libertadores-kupa elődöntőjében kiejtette a mexikói Américát, ugyanis minden idők legfiatalabb csapata lett, amely be tudott jutni az első számú dél-amerikai klubtorna fináléjába. A Sao Pauló-i
kiscsapatot 1990-ben, azaz mindössze 12 éve alapították, és miután végigjárta a szamárlétrát, mára kétszeres brazil bajnoki ezüstérmesnek is mondhatja magát.
Jair Picerni tanítványai nem készülhettek ölbe tett kézzel, mert bár az első mérkőzésen, hazai pályán meggyőző játékkal 2–0-ra verték meg az Américát, a viszszavágót a tengerszint felett 2240 méterrel található Azték-stadionban kellett megvívniuk. Az előzetes várakozásokkal ellentétben a szurkolók végül nem töltötték meg a mitikus arénát, de így is több mint 60 ezren buzdították a tetőtől talpig sárgába öltözött hazaiakat. Ehhez képest a Sao Cateno már az első helyzetéből bevette ellenfele kapuját: a 8. percben Somália Rios kapus rossz ütemű kimozdulását kihasználva két védő között tökéletes passzot adott Aíltonnak, akinek csak a kapuba kellett lőnie.
Libertadores-kupa
Elôdöntô, visszavágó: América–Sao Caetano 1–1 (Pardo 48., ill. Aílton 8.), továbbjutott: a Sao Caetano, 3–1-gyel. A Gremio (brazil)–Olimpia (paraguayi) (az elsô mérkôzésen: 2–3) találkozó lapzártánk után ért véget.
A hideg zuhany után öt perc alatt magukhoz tértek a mexikóiak, és azonnal össztűz alá vették Sílvio Luiz kapuját. Először Ortiz egyenlíthettet volna ki, de Zamorano parádés indítása után csak az oldalhálót találta el, nem sokkal később pedig Castillo bombáját hatástalanította bravúrral a brazil kapus. Félórányi játékot követően ismét Castillo előtt adódott príma lehetőség, a támadó alig húsz méterről elvégzett szabadrúgását követően a labda nemcsak a sorfal, hanem egy picivel a léc felett is elszállt.
A szünet után Manuel Lapuente együttese szemvillanás alatt egyenlített, ugyanis a 48. percben Pardo kiváló helyről elvégzett szabadrúgást váltotta gólra – a játékos gyönyörűen kilőtte Sílvio Luiz kapujának bal felső sarkát. A gól arra ösztönözte a Sao Caetanót, hogy még jobban bezárkózzon a saját tizenhatosa előterébe, így a mérkőzés percek alatt állóháborúvá változott. A 73. percig kellett várni az újabb lehetőségre, akkor Pardo szinte ugyanonnan végezhetett el szabadrúgást, ahonnan a gólt szerezte, de ezúttal a kapus került ki győztesen az esetből. Az utolsó percekig ismét csak meddő hazai próbálkozásokat láthatott a nagyérdemű, a ráadásban is csak egy Zamorano-kapufa jelentette a legtöbb izgalmat, így a Sao Cateno összességében magabiztosan jutott be a fináléba, ahol a Gremio–Olimpia párharc győztesével mérkőzhet.
Legfrissebb hírek

„Brunót lehetetlen pótolni” – Rúben Amorim irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
5 perce

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
25 perce

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
53 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
1 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
2 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik