Maldini marad, Trapattoni megy?

2002.07.16. 21:47
Címkék
Elképzelhető, hogy Paolo Maldini mégsem mond le a válogatottságról. A Milan 126-szoros válogatott balhátvédje kedden a Milan Channel nevű televíziónak adott nyilatkozatában elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy megmásítja korábbi elhatározását.
"Már hónapokkal ezelőtt elhatároztam, hogy a világbajnokság után abbahagyom pályafutásomat a squadra azzurrában, és már csak a klubomban játszom tovább. A napokban azonban felhívott Trapattoni mester, és azt mondta, hogy gondolkozzak még egy darabig, mert szerinte korai lenne visszavonulnom – jelentette ki az olasz válogatottsági rekorder, egyben csapatkapitány védő. – Természetesen nagyon jólestek a szavai, ezért most valóban várok három hetet, és csak utána hozom nyilvánosságra a végleges döntésemet. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy végül maradok az eredeti elhatározásom mellett."Az olasz válogatott legközelebb augusztus 21-én Triesztben Szlovénia ellen játszik felkészülési mérkőzést, majd szeptemberben megkezdődnek az Európa-bajnoki selejtezők. A squadra azzurra Azerbajdzsán, Jugoszlávia, Wales és Finnország ellen próbálja majd kvalifikálni magát a 2004-es kontinensviadalra.Trapattoni egyébként állítólag azért kérte meg Maldinit a "túlórára", hogy legyen ideje megtalálni az utódját. Ez azért meglepő döntés, mert a juventusos Pessotto és az Intert erősítő Coco személyében jelenleg is van két klasszis balhátvédje az olasz labdarúgásnak, ráadásul Maldini az ázsiai világbajnokságon az olasz együttes leggyengébb futballistái közé tartozott.Persze az is lehet, hogy Maldinire végül mégsem számít majd a kapitány, ugyanis könnyen lehet, hogy Trapattonit addigra leváltják. Az olasz szövetség elnöksége ugyanis szerda estig Rómában ülésezik, és elképzelhető, hogy nem fogadja el a kapitány világbajnoki beszámolóját, ami gyakorlatilag Trap kirúgásával lenne egyenértékű. (Igaz, a szövetség még a vb előtt 2004 nyaráig meghosszabbította Trapattoni szerződését.)Christian Vieri mindenesetre egy kedden megjelent nyilatkozatában élesen kirohant a mester ellen: "Túlságosan sokat foglalkoztunk az ellenfelekkel. Nem lett volna szabad megijednünk olyan csapatoktól, mint Dél-Korea vagy Mexikó, úgy kellett volna tennünk, ahogy Ronaldóék tették: mi vagyunk a brazilok féljenek tőlünk a többiek. Tele volt a keretünk kiváló csatárokkal, akik közül azonban mindig csak egy játszott. Támadnunk kellett volna, de állandóan csak védekeztünk."Továbbra sincsen döntés Edgar Davids ügyében. A Roma meg akarja szerezni a holland középpályást, ám még mindig soknak tartja a Juventus által kért összeget. "Szeretnénk megvásárolni Davidsot, de nekünk nem sürgős nyélbe ütni az üzletet. Bármibe lefogadom, hogy szeptember közepén már sokkal olcsóbban megkaphatjuk, mint amennyit most kérnek érte" – jelentette ki Franco Sensi, a Roma elnöke, aki egyúttal azt is megerősítette, hogy a klubok gyenge anyagi helyzete miatt szerinte szeptember 1-je helyett október 1-jén kellene kezdeni a bajnokságot.
Legfrissebb hírek

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
1 perce

Videó: ezzel a góllal vezet Norvégia Elefántcsontpart ellen

Foci vb 2026
2 perce

Elkezdődött a második félidő!

Foci vb 2026
4 perce

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
7 perce

Ha lett volna VAR, Puskásék megnyerik a vb-t

Foci vb 2026
17 perce

Egygólos norvég vezetés a szünetben

Foci vb 2026
18 perce

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
41 perce

Megműtötték a Newcastle védőjét, aki sérülés miatt maradt le a vb-ről

Angol labdarúgás
43 perce
Ezek is érdekelhetik