Cél a tizenötbe kerülés

2002.07.12. 22:39
Címkék
Magyar idő szerint szombat hajnalban mutatja meg magát először a Fekete Annamária által gardírozott kéziszeregyüttes a New Orleans-i világbajnokságon. A gárda magját a kilencvennyolcas junior Eb-hatodik csapat tagjai adják, rajtuk kívül három ifjúsági versenyző utazott az Egyesült Államokba. A csapatnak némi nehézséget okoz, hogy a vb-n immár nemcsak labda-karika gyakorlatot kell bemutatnia a válogatottaknak, hanem szalaggal is brillírozniuk kell, így a mieinknek – az új tagok miatt – két számot a tökélyre kellett fejleszteniük, míg a leendő riválisoknak – már ahol nem voltak hasonló változások – csak az új szalaggyakorlattal kellett bajlódniuk.Fekete Annamária ennek ellenére bízik benne, lányai jelentősen felülmúlják majd a legutóbbi, oszakai világbajnokságon elért 24. helyet, titkon az első tizenötbe várja tanítványait. A tréner hozzátette, ha mégsem sikerülne a várt előrelépés, nem keserednek el, hiszen az igazi cél a jövő évi budapesti világbajnokság, mely egyben kvalifikáló verseny is a 2004-es olimpiára. A Mississippi-parti louisianai város tehát csak egy állomás az Athén felé vezető úton. Igaz, fontos állomás… A világbajnokságon részt vevő magyar csapat: Polner Mária, Mórocz Eszter, Horváth Erika, Weininger Mildred, Sike Nóra, Farkas Alíz.
Legfrissebb hírek

Változnak a nemzetközi sportesemények szervezésének szabályai

Egyéb egyéni
17 perce

Combizomszakadás miatt megműtik Sallai Rolandot – NS-infó

Magyar válogatott
31 perce

Öten dőltek ki az angol válogatott keretéből

Angol labdarúgás
34 perce

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
51 perce

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
54 perce

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
1 órája

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2 órája