Van Gaal munkához látott

2002.07.10. 20:38
Címkék
A Barcelonában első munkássága idején egyszerre áldott és átkozott (utóbbi volt a sokkal gyakoribb) Louis van Gaal nem sokat gondolkodott, és meglehetősen hangzatos belépővel kezdte meg újabb éráját a katalán együttesnél. "Nem titkolom, rengeteg munka vár a futballistákra. Ha keményen edzenek, akkor lesz csak esélyük a sikerre – jelentette ki a holland szakember. – Az elmúlt két évben semmit sem nyert az együttes, pedig legalább fél tucat klasszis volt a keretben. Ezért nem mondhatom, hogy könnyű feladat lesz megfelelni az elvárásoknak.”A klubedzőként az Ajaxszal fantasztikusat (BL- és UEFA-kupa-győzelem, bajnoki címek, Holland Kupa-siker, Európai Szuperkupa), a Barcelonával jót (bajnoki címek, Király Kupa-diadal, Európai Szuperkupa) alkotó mester vélhetően nem néz könnyű szezon elé. Egyrészt integrálnia kell a sok öntörvényű sztárt, másrészt meg kell küzdenie a Rivaldo vezette belső ellenzékkel. A brazil legutóbbi kijelentése szerint nem hajlandó egyik szélen sem futballozni, szabadságot akar, és lehetőleg szeretné bejátszani az ellenfél egész térfelét…Könnyen elképzelhető, hogy Van Gaalnak egy évig legalább Juan Román Riquelme helyét nem kell keresnie a csapaton belül. Amint arról már beszámoltunk, a katalánok szeretnék kölcsönadni friss szerzeményüket, mert a keretben a megengedettnél több, az Európai Unión kívülről érkezett labdarúgó szerepel. Az argentin középpályásért az Udinese jelentkezett be, amely "Romyval” és a német Carsten Janckerrel (Bayern München) szeretné acélosabbá tenni a támadósorát.A Real Sociedad viszont már lépett is az átigazolási piacon: a klub kölcsönadta Georgi Demetradzét az Alanyija Vlagyikavkaznak. A grúz válogatott csatár egy évre költözik Oroszországba.
Legfrissebb hírek

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
3 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
3 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
4 órája