Kihívás és kaland a hűsítő habokban

2002.07.10. 20:28
Címkék
Július 13-án negyedik alkalommal indítják útjára a Schöller Velencei-tó-átúszást, amely idén a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium Sport 25 programjának részeként már a kiemelt sportrendezvények között szerepel. Ha a 13-i dátum nem hozna szerencsét és aznap az időjárás nem fogadná kegyeibe az úszókat, akkor jobb idő esetén egy nappal később, vasárnap vághatnak neki a távnak az indulók. Az úszóknak a gárdonyi Sport Beach rajtjától a Velence északi strandnál lévő célig 3.6 kilométert kell leküzdeniük.A verseny napján 9 és 12 óra közt, a rajt helyszínén lehet nevezni, az 1000 forintos nevezési díj nem változott. Idén az iskolák előjelentkezése alapján az első ezer tanuló részvétele ingyenes. Összesen 2500–3000 úszót várnak az esemény szervezői a tóhoz.Az úszók biztonságára természetesen ezúttal is megkülönböztetett figyelmet fordítanak a szervezők, a rajt előtti kötelező orvosi vizsgálat, a verseny útvonalát jelölő vitorlások és motorcsónakok mind ezt a célt szolgálják. Az indulók kényelme érdekében ingyenes buszjárat közlekedik a rajt és a cél között.A verseny kiemelt vendégei öttusázók lesznek, Madaras Ádám, Kállai Ákos és Martinek János 10 órakor ugrik majd a hűsítő habokba.Az úszók a teljesítményüket igazoló dokumentumon kívül jégkrémet és emlékpolót kapnak, valamint meghívót a délutáni és esti szórakoztató programokra. Délután 2 órától a Groovehouse, az UFO, a V-Tech, a Fresh és az Animal Cannibals együttesek várják a kikapcsolódni vágyó sportolókat és a vendégeket.A versennyel kapcsolatban további információt kaphatnak Kovács Csabától a 06 (20) 975-2741-es telefonszámon.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
2 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
2 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
3 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
3 órája

Bomba meglepetések NFL-vasárnapja: kikapott a Ravens és a Bears, de kis híján a Packers és az Eagles is

Amerikai sportok
3 órája