Triatlon Eb: színonalas versenyek, gyenge magyar szereplés

2002.07.08. 12:52
Címkék
Magyar szempontból felemás a mérlege a vasárnap befejeződött győri triatlon Európa-bajnokságnak, hiszen a szervezés és a lebonyolítás kitünően sikerült, azonban elmaradt a hazai versenyzők remélt jó szereplése. - Akadtak kisebb technikai problémák, de összességében remekül sikerült a verseny, tehát elégedettek lehetünk - értékelt Czencz Péter, a szervezőbizottság igazgatója, a szövetség főtitkára. - A belvárosban rendezett színvonalas döntőket több tízezren szurkolták végig a helyszínen, s ez nagyszerű hangulatot teremtett. Nagyon örülünk, hogy a külföldi résztvevők kivétel nélkül elismerően nyilatkoztak az Eb-ről. Nemes Csaba, a szövetség szakmai igazgatója szerint elsősorban a gyenge úszóteljesítményekkel magyarázható az, hogy a magyar válogatott tagjai - a negyedik helyen végzett junior férficsapatot leszámítva - nem tudtak a dobogó közelébe kerülni. - A következő hetekben át kell értékelnünk a felkészülési módszereket, hiszen az elmúlt napok eseményei azt mutatják, hogy rendkívül megerősödött a nemzetközi mezőny. Minden fináléban már az úszás során olyan hátrányba kerültünk, hogy esélyünk sem volt az élmezőnybe kerülni - elemezte az okokat. - A jövőre nézve azonban mindenképpen biztató, hogy a juniorok között két ifjúsági korú versenyző, Koch Renáta és Nógrádi Tamás érte el a legjobb eredményt. A rendezés melletti másik magyar siker sportdiplomáciai: az európai szövetség (ETU) pénteken tartott kongresszusa Márkus Gergelyt, a hagyományos tiszaújvárosi Világ Kupa-viadal igazgatóját nevezte ki főtitkárnak. - A megbízatásom két évig, az athéni olimpia utáni tisztújító közgyűlésig szól - mondta Márkus, aki "félhivatalosan" már két hónapja betöltötte a posztot. - A munkám eléggé összetett lesz, hiszen a tagszövetségekkel való kapcsolattartás mellett ki kell dolgoznom egy korszerűbb versenyrendszert is, amely lehetővé teszi, hogy minél több európai triatlonos vehessen részt az ötkarikás játékokon. Az első feladatom, hogy a lehető leghamarabb beindítsam az ETU irodáját, amely Tiszaújvárosban fog működni.
Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
1 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
1 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
1 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik