Kolonics és az akaratos követő

Kolonics György – némi túlzással – régebben kenuzik, mint az efféle vízi járműveket elsőként összeeszkábáló eszkimók. A magyar válogatott egyik legrutinosabb tagja egy hónapja töltötte be 30. életévét, ám pályája lezárására gondolni sem akar. A kiváló kenus ugyanis olyan, mint Kolo szűkebb pátriájában, a budafoki pincészetek mélyén érlelt bor: egy ideig korosodva is folyvást javul.
Emberünkről a sydneyi olimpián bizonyosodott be végképp, hogy szakmája nagymestere, sportágának világklasszisa. Atlantai páros győzelme után egyesben sem akadt nála jobb az ötkarikás játékokon. A döntőben nyolc ellenfelét gyűrte le, és a tengeri vihart a penrithi tavon szimuláló időjárással is megküzdött. A tavalyi, milánói Eb-n aratott győzelmével pedig az epés megjegyzéseket tevő kétkedőket is elcsitította, hisz megmutatta, nem csupán hullámverésben, síkvízen sincs nála jobb.
Címvédőként magabiztosan készülhetne hát a szegedi kontinensbajnokságra - csakhogy ez évben jó ideig felhőtlen edzése is alig akadt. Feledjük ezúttal a meteorológiát, s értsük azt az előbbi szófordulaton: több baleset és sérülés vetett árnyékot a fentebb megrajzolt versenyzői glóriára.
"Korántsem kellemes felsorolni, milyen gonddal, bajjal kellett megküzdenem az elmúlt időszakban, de ha nagyon akarja, öszszegzem – állt kötélnek a Csepel színeiben kenuzó kétszeres olimpiai bajnokunk. – Még télen történt, hogy egy baráti futballmeccs közben kifordult a bokám. Később egy másik kiegészítő sportot űzve szenvedtem »üzemi« balesetet: Mátraházán kerékpározás közben estem a fejemre, a következmény arccsonttörés volt. Már úgy tetszett, kilábalok a sérülésekből, amikor egy nehezen gyógyuló seb okozott a karomban ínhüvelygyulladást. Legkevesebb hat hét teljesen kiesett a felkészülésemből. Május közepe óta nem történt semmi különös, s már ez is valami.”
A legfontosabb kérdés természetesen az, pótolható-e a balszerencse-sorozat miatt kiesett idő. Ha magunk válaszolnánk, úgy hisszük, Kolonics rutinjával: igen – ám hagyjuk meg a felelet jogát a legilletékesebbnek. "Én még egy kissé bizonytalan vagyok ez ügyben – mondta Kolo. – Az alap hiányozni fog a hosszabb táv teljesítéséhez, a tréningeken legalábbis az ezer egyes nyögvenyelősebben megy. A C–1 ötszázat tartom fő számomnak, s hazai közönség előtt e döntőre biztosan összekapom magam. A szegedi Eb-győzelem tudniillik mindennél többet jelentene.”
Az ezres és az ötszázas erőpróbák teljesítése közötti különbséget számunkra, legfeljebb csónaklapátot forgató halandók számára Ludasi Róbert tanítványa a következőképp ecsetelte: "Egy kiélezettebb hazai válogatón vagy egy nemzetközi versenyen olyan megterhelést jelent mindkettő, hogy az már jócskán átlépi a fájdalomküszöböt. A vége mindkét távon kegyetlen, az ezer méter leküzdése legfeljebb hoszszabban fáj. Az erő, az edzettség egyaránt fontos, így a kissé hiányos felkészüléssel én sem bízhatok csupán a technikámban.”
Kolo persze végezetül optimistább megközelítéssel is előállt: "Érdekes módon mindig a legnehezebb körülmények között megyek jól, s ez azért nem elhanyagolható. Az Eb-aranyérem újbóli megszerzésén kívül egyelőre csak a nyelvvizsgámért küzdök, hogy némi halasztás után megszerezhessem második diplomámat a Külker főiskolán.”
Angyal Zoltán szövetségi kapitány évek óta kémleli a Kolonics György és a másik rutinos szólókenus, Belicza Béla mögé felzárkózni kész fiatalokat, ám sokáig nemhogy a farvíz, a látóhatár is üres volt. Malomsoki Sándor, az új generáció legvagányabb képviselője az idei válogatókon aztán végre előretört, mi több: mindkét regattán megnyerte a C–1 200 méteres számot.
Ha csak az üldözőbolyban lapátol, akkor is feltűnő egyéniség (szájában karikát hord, fején kendőt visel), ám feltett szándéka, hogy már az idén s legkésőbb az athéni olimpiáig nemzetközi szinten is nevet szerezzen magának. Ismeretlenséggel most sem vádolható, elvégre a kétszázas négyes tagjaként tavaly Poznanban megszerezte első világbajnoki címét (igaz, a világ legerősebb csapatába, vagyis a magyar válogatottba úgyszólván egy ilyen eredmény a belépő…).
"A milánói Eb-n újoncként még csupán a légkörrel ismerkedtem, a vébén azonban már nem volt gond – mondta a Dunaferr kenusa. – Olaszországban is egyesben jutottam lehetőséghez kétszáz méteren. Az edzőm, Vízi Gábor állítja, százötven méternél még egyértelműen én vezettem, de a tapasztaltabb ellenfelek a végén jöttek fel, én meg beérhettem a negyedik helyezéssel. Az idén már nem adom ilyen olcsón a bőrömet, ráadásul doppingolhat, hogy több ezer néző szorít majd értem.”
Malomsoki a kétszázas számok specialistájának mondható, jóllehet, ő nem szeretne egyetlen skatulyában sem bennragadni: "Egyelőre valóban ezen a távon vagyok sikeres, a hosszabb futamokhoz még erősödnöm kell. Úgy hiszem, biztató, hogy 2002-ben a sprinttávon már valamennyi versenyen legyőztem Kolót és a többi riválisomat. Elég magas elvárásokat támasztottam magammal szemben, csakhogy, engedelmével, ezt egyelőre titokban tartom. Az Eb, majd a vébé, és esetleg Athén után azért visszatérhetünk a témára.”