Görög öröm Belgrádban

2002.07.08. 21:16
Címkék
Továbbra is döcög az olimpiai bajnok Jugoszlávia szekere, vagyis a görögök ellen pénteken aratott sima 3:0-s győzelem nem jelentett fordulatot a csapat életében. Vasárnap 139 perces mérkőzés következett Belgrádban 4500 néző előtt, és Zoran Gajics csapata rengeteg hibát elkövetve ajándékozta meg az első játszmával ellenfelét. A négyesütő Boskan és a center Gerics nem is kezdett a második szettben, előbbi a negyedikben, utóbbi az ötödikben volt tagja újra a kezdő hatosnak. Mint ahogy máskor, ezúttal is Miljkovics gyűjtötte a legtöbb pontot, szám szerint 18-at, de mindezt 36 százalékos ütőhatékonysággal érte el. A túloldalon Rumeliotisz tüsténkedett, aki 22 pontot szerzett, igaz, az ő minőségi mutatója is csak 43 százalék volt. A plávik végül öt játszmában vereséget szenvedtek, és úgy tűnik, hogy a Világligában az idén sem törnek babérokra.Az olimpiai bajnokkal ellentétben szinte hibátlanul röplabdázott Brazília, mindhárom felvonásban 20 pont alatt tartva a portugálokat. A vesztes hazaiak mestere, Juan Diaz csapatkereső manővereit jól érzékelteti, hogy mind a 12 játékosát harcba dobta, mindhiába. (A találkozó második játékvezetője Rádi Gyula volt.) Az argentinok szakvezetője, Carlos Getzelevich is kénytelen volt változtatni meccs közben csapatán, de ő csak a lengyelek elleni második felvonásban szánta rá magát cserére: Scholtis és Torcello kapott lehetőséget. A szettet végül 33:31-re zsebelte be 8900 néző előtt játszó csapata, a harmadik játékrész már könnyedebbre sikeredett. Az A-csoportban Olaszország teljesítette a kötelezőt, és a 70 százalékos hatékonysággal ütő, 17 pontot termelő Zlatanov vezérletével 3:0-ra diadalmaskodott Venezuela ellen.
Legfrissebb hírek

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Egyéb egyéni
30 perce

Játékossors: a korábbi válogatott támadó Ausztriában súlyos sérülést szenvedett

Légiósok
58 perce

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
1 órája

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
8 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
8 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik