Vincze Ottó Görögországból is kapott ajánlatot

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.07.03. 21:16
Címkék
Számos idegenlégiós megfordult a napokban az e.on-ZTE FC háza táján. A szerencsét próbálók közül Igor Budisa, a horvát származású, Saarbrückenben futballozó védő helyzete a leginkább bíztató; a jól fejelő játékosnak nagy valószínűséggel szerződést ajánlanak.
Kapust is keres a bajnokegyüttes: az eddig teszteltek közül a német Stefan Brasas, aki a Werder Bremenben is szerepelt, már hazatért, Peter Holec viszont csak a papírjait intézi Szlovákiában, a Petrzalka labdarúgója még visszatérhet. A bosnyák válogatott kapusa, Alekszandar Duso is Zalaegerszegre utazott, sőt, egy olyan kapus neve is szóba került, aki védett a világbajnokságon, de őt konkrétan nem kívánják megnevezni az egerszegi vezetők, mert mintegy 50 százaléknyi esély van arra, hogy meg tudják szerezni.Róth Ferenc viszont hétfő este végleg elköszönt a kék-fehérektől."Fehérvárott lettem élvonalbeli futballista, de Zalaegerszeg az egyik legkedvesebb városom, hiszen itt lettem
e.on-ZTE FC I–Marcali 7–0 (5–0)
Zalaegerszeg, 800 nézô. V: Körmendi
ZTE I: Turi (Holec) – Kocsárdi, Urbán (Král), Csóka, Szamosi (Balog) – Nagy (Babati), Molnár (Györe), Egressy, Larsen (Koplárovics) – Kenesei, Sami
MARCALI: Kiri (Horváth G.) – Pozder (Vass), Makrickij (Bánya), Róza (Junior), Herger (Vidákovics) – Bakó (Pongrácz), Mogyoródi (Füleki), Hódosi (Szakács), Duli (Nokta) – Varga Z. (Hidasi), Horváth R. (Nagy T.)
G: Kenesei (3), Urbán (11-esbôl), Sami, Egressy, Koplárovics

e.on-ZTE FC II–Teskánd 5–1 (2–0)
Zalaegerszeg, 200 nézô. V: Laki
ZTE II: Holec (Turi) – Dobrjanszkij, Král (Urbán), Martin, Balog (Szamosi) – Babati (Nagy L.), Ljubojevics, Szíjjártó, Józsi – Sabo, Koplárovics (Larsen)
G: Sabó (3), Král, Józsi, ill. Szôke
e.on-ZTE FC I–Marcali 7–0 (5–0)
Zalaegerszeg, 800 nézô. V: Körmendi
ZTE I: Turi (Holec) – Kocsárdi, Urbán (Král), Csóka, Szamosi (Balog) – Nagy (Babati), Molnár (Györe), Egressy, Larsen (Koplárovics) – Kenesei, Sami
MARCALI: Kiri (Horváth G.) – Pozder (Vass), Makrickij (Bánya), Róza (Junior), Herger (Vidákovics) – Bakó (Pongrácz), Mogyoródi (Füleki), Hódosi (Szakács), Duli (Nokta) – Varga Z. (Hidasi), Horváth R. (Nagy T.)
G: Kenesei (3), Urbán (11-esbôl), Sami, Egressy, Koplárovics

e.on-ZTE FC II–Teskánd 5–1 (2–0)
Zalaegerszeg, 200 nézô. V: Laki
ZTE II: Holec (Turi) – Dobrjanszkij, Král (Urbán), Martin, Balog (Szamosi) – Babati (Nagy L.), Ljubojevics, Szíjjártó, Józsi – Sabo, Koplárovics (Larsen)
G: Sabó (3), Král, Józsi, ill. Szôke
magyar bajnok – mondta Róth. – Most mégis elköszönök, annak ellenére, hogy sok barátom van a városban. Azt, hogy hol folytatom, még nem tudom. Várok egy külföldi ajánlatot, de ha ez nem jön össze, akkor hazai együttesekkel tárgyalok majd.”
Meg nem erősített hírek szerint az MTK és az Újpest a legesélyesebb Róth megszerzésére, de állítólag a Debrecen sem mondott le a játékos szerződtetéséről.
A napokban felröppent a hír, hogy Vincze Ottó is a ZTE kiszemeltjei között van, ám erről a zalaegerszegi illetékesek hivatalosan nem nyilatkoznak. Úgy hírlik azonban, hogy a Cottbusból eltanácsolt középpályás lényegesen kedvezőbb ajánlatot kapott Görögországban, s ha pénzügyi szempontok alapján választ új klubot magának, akkor nem valószínű, hogy visszatér Magyarországra.
Olyan híreket is hallani lehetett, hogy Kenesei Krisztián távozik a ZTE-től. Ez azonban a zalaegerszegi vezetők szerint nem fedi a valóságot, csak abban az esetben engednék el a házi gólkirályt, ha visszautasíthatatlan ajánlatot kapna.
Szerda délután egy időpontban két előkészületi találkozót is játszott a Zalaegerszeg, Bozsik Péter vezetőedző ugyanis kettéosztotta a keretet.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
3 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
6 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
6 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
6 órája