Névadó szponzort keresnek

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2002.07.01. 20:27
Címkék
A debreceniek szakítani akartak azzal az idehaza manapság honos gyakorlattal, hogy külföldi játékosok adják egymásnak a kilincset az öltözőben az átigazolási időszak során. Ám most mégis arra kényszerülnek, hogy légiósjelölteket teszteljenek, a magyar piac ugyanis szűkölködik jó csatárokban. Ezen a héten tehát Szentes Lázár vezetőedző válogathat majd a jelentkezők között. Nem mondtak le még az Izraelből hazatért Horváth Ferenc megszerzéséről sem, de vele csak abban az esetben folytathatják a tárgyalásokat, ha a játékos tervezett ciprusi szerződése meghiúsul. Dombi Tibor ügye még most sem oldódott meg, vagyis az elmúlt héthez képest újabb labdarúgókkal nem bővült a keret.Valószínűleg változás lesz viszont a csapat nevében. Az eddigi névadó szponzorral, a Netfórummal kötött megállapodás június 30-án lejárt, és információink szerint az internetes cég nem élt az opciós jogával, tehát a jövőben nem támogatja a DVSC-t. A döntés pontos okairól majd csak az e hétre tervezett sajtótájékoztatón tudhatunk meg többet. Hétfőn Debrecenben tárgyalt a DVSC elnökével, Szima Gáborral Klement Tibor, a Matáv Sopron ügyvezetője. A téma Tiber Krisztián átengedése volt. A Loki elvben lemondana a még érvényes szerződéssel rendelkező csatárról, ám a debreceniek által szabott árat (a nem hivatalos információk szerint 12 millió forintról van szó) a soproniak sokallják. Nos, Klement nemhiába utazta át az országot, mert a hírek szerint a felek álláspontja közeledett egymáshoz, végső megállapodás mégsincs, mert első lépésben Tibernek kellene egyezségre jutnia eddigi klubjával a közös megegyezéses válás feltételeiben. A Matávnál nem türelmetlenkednek, a hét közepénél azonban tovább nemigen tudnak várni, addigra a labdarúgónak el kell döntenie, miként képzeli a folytatást, hiszen ha végül marad a DVSC-nél, a Sopronnak más játékos után kell néznie.Az Oláh Gábor utcai sportkomplexumot üzemeltető Sportcentrum Kht. beruházásában hamarosan elkezdik csinosítani az öltözőépületét, míg az elhasználódott gyepszőnyeget már felújították. Noha a bajnoki idény csak július 27-én rajtol, a DVSC Futballszervező Rt. irodájában már elkezdték árusítani az éves, 16 bajnoki meccsre és a Magyar Kupa-mérkőzésekre is érvényes bérletet; a legolcsóbb 8000, a legdrágább 27 500 forintba kerül.
Legfrissebb hírek

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
32 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
32 perce

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
34 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
55 perce

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
1 órája

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
1 órája

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: eddig az összes idei világversenyen dobogón a magyar fiatalok

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik