Újra feltöltötte a kasszát a fehérvári önkormányzat

Vágólapra másolva!
2002.06.29. 20:49
Címkék
Székesfehérvár önkormányzata évekkel ezelőtt egyszer már megmentette a Videotont azzal, hogy többségi tulajdonos lett a csapatot működtető gazdasági társaságban. A városnak azóta több alkalommal is segítenie kellett a pénzügyi problémákkal küszködő klubnak; így a soron következő bajnokság kapcsán megint a többségi tulajdonos támogatására volt szükség.
A Videoton FC Kft. ugyanis tőkepótlási kérelmet nyújtott be, mondván, csak így garantálható a csapat zavartalan működése a 2002–2003-as bajnokságban. Az önkormányzat képviselő-testülete zárt ülésen megszavazta a kft. kérelmét, így biztosított a Videoton őszi szereplése. Az önkormányzat egyébként arról is döntött, hogy megfelelő ajánlat esetén – és információink szerint már van is érdeklődő – ötvenöt százaléknyi tulajdont eladna a futballvállalkozásban meglévő üzletrészéből.A tőkepótlásnak köszönhetően új játékosok szerződtetésére is lesz lehetőség. A klub vezetői elsősorban Pomper Tibort szeretnék végleg megvenni, és már konkrét ajánlatot is tettek a Dunaferrnek. A Végh Zoltánért járó kölcsönadási összeget átutalták az MTK-nak, így az egykori válogatott kapus a következő bajnokságban is Fehérvárott védhet. Az egykori Videoton-csatárral, Horváth Ferenccel is tárgyalnak az illetékesek, ám a válogatott csatárt több csapat is csábítja, sőt külföldi ajánlatai is vannak, s a ciprusi Apoelnél (mint az az ugyanezen oldalunkon olvasható cikkből kiderült) már próbajátékon is járt. Korábban szó volt arról, hogy Szalai Tamás, akinek élő szerződése van, esetleg a Ferencvároshoz távozik, de legfrissebb információink szerint mégis marad a Videotonnál.A csapat mindeközben szorgalmasan készül a bajnokságra, szombaton sem pihentek a labdarúgók, hétfőtől pedig a Bregyó-közi sportcentrumban folytatják a munkát. Az előkészületi meccsek programja is kialakult: július 4-én Tatabányán, 6-án Pápán, 9-én a fővárosban az ESMTK-pályán (a Nyíregyháza ellen), 11-én Kecskeméten, 13-án Budafokon, 16-án Móron vendégszerepel a Videoton. A tervek szerint Székesfehérvárott július 17-én a Pápa, 20-án a Sopron, 24-én pedig a Velence lesz a piros-kékek ellenfele.
Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
29 perce

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
46 perce

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
51 perce

Fordulatos mérkőzésen győzte le a magyar női pólóválogatott a görögöket a vizes vb-n

Vizes vb 2025
58 perce

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
1 órája

MKSZ-podcast: „Most arattuk le az első gyümölcsöt”

Kézilabda
1 órája

Vívás: Essenben bizonyítana az Amerikában bajnok Domonkos Emese

Utánpótlássport
1 órája

Kékszalag: beérkezett az utolsó hajó, a Kaland

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik