Újabb győzelem Romániában

2002.06.29. 20:06
Címkék
A múlt vasárnap óta Romániában, a gyergyói havasok lábánál elterülő Borszéken tartózkodó Győri ETO szombaton lejátszotta második mérkőzését is. Az eredeti menetrend szerint úgy volt, hogy a Gloria Beszterce elleni találkozó után szombaton a Békási Cement lesz a magyar csapat ellenfele, ám végül a román NB II-es és NB III-as csapatok játékosaiból összeállított Hargita-válogatottal csatáztak a zöld-fehérek. A győri csapat könnyed, helyenként tetszetős játékot bemutatva fölényes győzelmet aratott. Elsősorban Robert Semeník nyújtott kiemelkedő teljesítményt, aki két gólpasszt is adott, és kiharcolt egy tizenegyest is.
"Elfogadható körülmények között napi három edzéssel készülünk – mondta érdeklődésünkre Tamási Zsolt vezetőedző. – A hangulat jó, egyre jobban összerázódik a csapat. Mind jobban megismerem az öt új horvát labdarúgót is; közülük Darko Peric és Marko Kartelo igazán remek játékos, ők bizonyára csapatunk erősségei lesznek. Legközelebb valószínűleg kedden egy első osztályú román csapat ellen lépünk pályára. Az ellenfél még bizonytalan, miként az is,
Hargita-válogatott–Gyôr 0–7 (0–3)
Borszék, 400 nézô
GYÔR. 1. félidô: Molnár (Krass) – Böjte, Stark, Filó –Asztalos, Peric, Kartelo, Szanyó – Herczeg, Semeník, Nagy T. 2. félidô: Krass (Sebôk) – Regedei, Lakos, Baranyai – Asztalos, Kertész, Baumgartner, Tamási G. – Oross, Nicsenko, Milaimovic (szünet után játéklehetôséget kapott Erôs, Mracskó és Weitner is)
G: Szanyó (2, egyet 11-esbôl), Nicsenko (2), Herczeg, Oross, Baranyai
Hargita-válogatott–Gyôr 0–7 (0–3)
Borszék, 400 nézô
GYÔR. 1. félidô: Molnár (Krass) – Böjte, Stark, Filó –Asztalos, Peric, Kartelo, Szanyó – Herczeg, Semeník, Nagy T. 2. félidô: Krass (Sebôk) – Regedei, Lakos, Baranyai – Asztalos, Kertész, Baumgartner, Tamási G. – Oross, Nicsenko, Milaimovic (szünet után játéklehetôséget kapott Erôs, Mracskó és Weitner is)
G: Szanyó (2, egyet 11-esbôl), Nicsenko (2), Herczeg, Oross, Baranyai
milyen időpontban kerül sor a találkozóra. Várhatóan harmadikán vagy negyedikén indulunk haza.”
Miközben a 25 fős keret Romániában gyakorol, a Győrött maradt játékosok közül a kéztörést szenvedett brazil André Nagy Sándor rehabilitációs edző irányításával készül. Ugyancsak Győrött gyakorol a Ferencváros felé kacsintgató Bognár Zsolt. A hátvéd helyzetében semmi lényeges változás nem történt; Bognárt még három évig érvényes szerződés köti az ETO-hoz, s bár a játékos kérésére a győri vezetők úgy nyilatkoztak, nem akadályozzák meg a távozását, ám olyan árat szabtak, amit a Fradi aligha fizet meg.
Legfrissebb hírek

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
5 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
7 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
9 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
10 perce

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
11 perce

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
18 perce

Szívmegállás a brutális ütközés után a spanyol másodosztályban

Spanyol labdarúgás
38 perce

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
1 órája