Most már az NB II-t is vállalják

2002.06.29. 20:53
Címkék
Katzenbach Imre csendben, különösebb hírverés nélkül teszi a dolgát immár a negyedik esztendeje a Tápiószecső edzőjeként. S hogy ért a szakmához, azt bizonyítja: négy év alatt háromszor is az élen végzett az NB III-as együttes. Ám hiába lettek elsők, anyagi okok miatt eddig egyszer sem vállalhatták a magasabb osztályú szereplést.
A csapat támogatóinak, valamint Horváth Attila tulajdonosnak köszönhetően azonban ősszel már NB II-es csapata lesz a falunak. Katzenbach Imre tíz éven át futballozott az MTK-ban, és kétszeres bajnoknak mondhatja magát. Az MTK-ból 1989-ben Görögországba szerződött, az Apollon Athénnál és az Olympiakosz Volosznál belekóstolhatott a légióséletbe. Hat évig volt távol, aztán egy évet (1996-97) ismét az MTK-nál töltött. Katzenbach még csak 37 éves, s jól érzi magát Tápiószecsőn."Minden feltétel adott a munkához –mondta Katzenbach. – Remek csapat jött össze, amelynek játékosként is tagja vagyok; az elmúlt bajnokságban húsz mérkőzésen léptem pályára. Persze nem vagyok már fiatal, de amíg hasznára lehetek a társaságnak, nem hagyom abba. Tervezem, hogy az NB II-ben is futballozom, ha kell, mert fontos, hogy ne valljunk szégyent a magasabb osztályban sem. Megszereztem az A-licencet, így edzőként akár az élvonalban is dolgozhatnék, de egyelőre maradok, mert Tápiószecső befogadott.”A gárda hazai meccseit átlagban háromszáz-négyszáz néző szurkolja végig, de ősszel vélhetően tovább nő majd a nézőszám. Köszönhető mindez Katzenbach hozzáértésének, a tulajdonos áldozatkészségének, a játékosok hozzáállásának is. Jól jellemzi a tápiószecsői légkört, hogy télen két labdarúgó , Holló Richárd és Takács Attila próbajátékon vett részt Görögországban, s bár mindketten megfeleltek, mégis inkább Tápiószecsőn maradtak…
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
51 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
52 perce

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
55 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája