Megegyeztek Komódi Lászlóval

2002.06.29. 20:52
Címkék
A hét vége sem telt unalmasan Klement Tibor számára. A Matáv Sopron ügyvezető igazgatója szombaton megállapodott Komódi Lászlóval, a középpályás egy évre kötelezte el magát a bordó-szürkékhez. A Videotontól érkező játékos hamarosan ügyvédjének is megmutatja a szerződéstervezetet, majd azt követően ír alá új klubjához. Klement szóban már a Debrecen csatárával, Tiber Krisztiánnal is megegyezett, ám mivel a labdarúgónak érvényes szerződése van, a Loki vezetőivel is dűlőre kell jutnia.
A jelek szerint azonban nem lesz könnyű dolga a soproni vezetőnek, hiszen a DVSC 12 millió forintért adna túl a támadón, ám ezt az összeget sokallják a Matávnál. Klement hétfőn utazik Debrecenbe, ahol megpróbál faragni az árból.Megállapodás született a klub és a Petőháza között is, ennek értelmében a Sopron három junior korú futballistája, Heller Zsolt, Horváth Tamás, Horváth Barnabás egy évig kölcsönben szerepel az NB II-es csapatnál. Cserébe július 8-tól egy hétig Petőházán készülhet Bognár György együttese. Sibalin Dániel sorsa is eldőlt, az olimpiai válogatott támadó ugyancsak egy évig kölcsönben Pécsett futballozik. Komódin kívül új szerzemény még a távozó Borsi Csaba helyére érkező kapus, a Marcali tizenhét éves játékosa, Molnár Máté. Hétfőn visszatér Sopronba Tomas Gerich. A szlovák Inter Bratislava védője szerdáig gyakorol Sopronban, esetleges szerződtetéséről ezt követően dönt a szakmai stáb.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
51 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
51 perce

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
55 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája