A vesztesek majdnem megverték Morenót

2002.06.20. 22:19
Címkék
Csütörtök késő délután a milánói Malpensa repülőtéren landolt az olasz válogatottat a világbajnokságról hazaszállító repülőgép. A csapatnak zaklatott útja volt, legalábbis ami az indulást illeti, ugyanis a játékosok az incshoni repülőtér várótermében váratlanul összefutottak a szintén hazafelé tartó ecuadori Moreno játékvezetővel, aki – szerintük – "kiejtette őket” a vb-ről (és akit már azzal is meggyanúsítottak, hogy "eladta” a meccset a hazaiaknak). A jelentések szerint a futballisták meglehetősen agresszíven léptek föl a bíróval szemben, aki azonban nem válaszolt a provokációra.A FIFA egyébként a hivatalos indoklás szerint azért küldte már haza Morenót, mert "a Tottinak adott második sárga lapnál nem vette figyelembe az akció dinamikáját, és megfeledkezett arról, hogy a játékosnak már volt egy sárgája.” Moreno egyébként egy nyilatkozatban tagadta, hogy az olaszok miatta estek volna ki: "Az olaszok azért búcsúztak el, mert nem rúgtak elég gólt, Vieri például a nyolcvankilencedik percben is kihagyott egy ajtó-ablak helyzetet. Egyébként Totti két sárga lapja vitathatatlanul jogos volt, akárcsak a koreaiaknak adott tizenegyes. Az olaszok már a csoportkörben rosszul játszottak, de mindig másban keresik a hibát.”Ugyancsak a squadra azzurrával kapcsolatos hír, hogy csütörtökön kiderült: a hamarosan visszavonuló Paolo Maldini helyett Fabio Cannavaro lesz a válogatott új csapatkapitánya. "Kicsit furcsa, hogy én leszek a gárda nagy öregje, de készen állok arra, hogy segítsek a válogatott megfiatalításában. Alig várom, hogy elkezdjük az Eb-selejtezőket” – nyilatkozta a Parma hátvédje.Végül pedig egy hír a Perugiáról: Peter Velappen, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség főtitkára szerint bojkottálni kellene a klubot, amely az olaszoknak fejelt gól miatt nem akarja meghosszabbítani a dél-koreai An Dzsung Hvan szerződését. "Minden kínai, koreai és japán vezetőt óva intettem attól, hogy Perugiába küldje valamelyik játékosát” – mondta a sportdiplomata.
Legfrissebb hírek

Jokics lökdösődött, Gilgeous-Alexander 36 ponttal vezette sikerre az OKC-t

Amerikai sportok
28 perce

Sportország: jugoszláv kosárkultúra a magyar palánk alatt

Kosárlabda
32 perce

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
1 órája

Sergio Navarro: Ami történt, az megjósolhatatlan

Labdarúgó NB I
2 órája

A közösség ereje a fontos – ötvenéves Kovács Katalin

Képes Sport
2 órája

Szombati sportműsor: ETO–Újpest, Liverpool–West Ham, Dortmund–Bayern

Minden más foci
9 órája

Toon Raemaekers: A Braga ellen is összejöhet a bravúr!; Összejött a magyaros párharc a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

E-újság
10 órája

„Enbéhárom”: játsszuk le magyarul – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB II
10 órája
Ezek is érdekelhetik