Pampuch Csaba két évre aláírt

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
2002.06.18. 20:52
Címkék
Március közepe óta tétlenségre van ítélve a Szabolcs Gabona-NYVRC együttese, hiszen az elmúlt bajnokságban a dobogót megcélzó néhai bajnokcsapat a Kecskemét ellen elbukott negyeddöntő után nem volt érdekelt a bajnoki folytatásban.Minden rosszban van valami jó – gondolhatták akkor az érintettek, ugyanis rengeteg idő maradt a következő évi gárda kialakítására. Ez azonban nem így történt: körülbelül három hónapja csend uralkodik a csapat körül. Annyi azért kiderült, hogy Pók István, a kft. ügyvezető igazgatója lemondott posztjáról, és az sem titok, hogy a gazdasági társaság egyik tulajdonosa az NYVSC elnökeként továbbra is a klub megmentésén fáradozik a háttérben.Mit ne mondjunk, van is mit tennie. Mert az is kiszivárgott, hogy a kft. többségi tulajdonosa, a Szabolcs Gabona Rt. a továbbiakban nem adja nevét a csapathoz, négy év után kivonul a férfi röplabdából. Ezáltal természetesen veszélybe került az 1998-as bajnok extraligás jövője is. Az elmúlt napokban aztán biztató fejleményekről is hallani lehetett az önkormányzat segítségét kérő klub háza tájáról. Pampuch Csaba csapatkapitány például kétéves szerződést írt alá nevelőegyesületéhez, azzal a kitétellel, hogy külföldi érdeklődés esetén elhagyhatja a klubot. A lejárt szerződésű játékosok közül közel állnak a megegyezéshez Tamás Zoltánnal is, és a hírek szerint az NYVRC-be tart a bajnok Dunaferr második számú előkészítője, Nyíri Péter is.A tagság amúgy hivatalosan még nem döntötte el, hogy nevezi-e a csapatot a profibajnokságba, de minden bizonynyal ott lesz a mezőnyben az NYVRC.
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: hibátlan teljesítménnyel zárta az alapszakaszt a Ferencváros

Vízilabda
31 perce

Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

Csupasport
33 perce

Harry Kane ismét duplázott, egyre közelebb a címvédéshez a Bayern München

Német labdarúgás
37 perce

Takács Boglárka és Illovszky Dominik is megvédte bajnoki címét fedett pályán

Atlétika
40 perce

Hiába a Leeds bátor játéka, Semenyo gólja elég volt a Citynek az üdvösséghez

Angol labdarúgás
54 perce

Gyorsított cserék, bedobások, kirúgások – időhúzás elleni intézkedésekről döntött az IFAB

Minden más foci
59 perce

A Ferencváros tíz mezőnyjátékossal is győzött Vácon

Kézilabda
1 órája

Különleges első félidőt produkált a Como, Lukaku idénybeli első gólja győzelmet ért a Napolinak

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik