Marius Cheregi visszalépett

B. G.B. G.
2002.06.18. 20:14
Címkék
Javában zajlik a felkészülés az élvonalba feljutott Siófoknál. Csank János vezetőedző napról napra keményen megdolgoztatja csapatát, ugyanakkor meglehet, hamarosan jobb körülmények között gyakorolhatnak majd a sárga-kékek.
Elképzelhető ugyanis, hogy a siófokiak július első felében németországi vagy szlovákiai edzőtáborba vonulnak, bár ez ügyben még egyeztetniük kell a vezetőknek. Sallói István ügyvezető igazgató azonban nem csak az edzőtáborozás szervezése kapcsán van oka idegeskedésre. Az egykori válogatott labdarúgó hiába dolgozik gőzerővel a keret megerősítésén, sokszor – önhibáján kívül – zsákutcába jutnak tárgyalásai. A napokban Koplárovics Béla annak ellenére kötött szerződést a Zalaegerszeggel, hogy előtte szóban már elkötelezte magát Siófokra. Nos úgy tűnik, a szóbeli megállapodásokkal nincs szerencséje Sallóinak. Kedden ugyanis a román Marius Cheregi vonta vissza adott szavát, amikor úgy döntött, mégis inkább a Ferencvárosban marad… Talán ezért is mondják ma már bizonytalannak Juhász Tamás esetleges megszerzését az újoncnál. A Haladás védőjével szinte mindenben sikerült egyezségre jutnia Sallóinak, mégis, az említett esetek miatt immár valamelyest óvatosabb a menedzser.Jó hír viszont a siófoki szurkolóknak, hogy megújult a klub hivatalos honlapja. A csapatról ezentúl naprakész információkat a www.siofok-fc.hu internetes címen találhatnak az érdeklődők.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
1 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
1 órája

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
1 órája

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
1 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
1 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik