Nagy Róbert: hármas törés

BOROS NORBERTBOROS NORBERT
2002.06.17. 20:36
Címkék
A csehországi Msenóban az elmúlt hét végén két magyar, Nagy Róbert és Stefáni Attila részvételével tartották meg a salakmotoros egyéni vb egyik középdöntőjét. A mezőny roppant erős volt, előre borítékolni lehetett, hogy nagy csata lesz a továbbjutást jelentő nyolc helyért, hiszen csaknem tucatnyian pályáztak a kvalifikációra. Így is lett, ám sajnos a mi versenyzőnk, Nagy Róbert rosszul járt. Heves esőzések áztatták az oválpályát, sokáig még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán lesz-e verseny szombaton Msenóban. Végül – a versenyzők tiltakozása ellenére – kezdetét vette az ütközet. Az alapjában véve rettentő gyors, de mélyen felázott pályán szinte minden második futam bukással végződött. A 19 éves Matej Zagar rutintalanságára fogható, hogy a nagyon nehezen motorozható pályán először a cseh Antonin Svabot, majd a következő futamában Nagy Róbertet tette harcképtelenné. A 16. futamban az ifjú szlovén belülről startolt, de a beszállóhoz érve elvesztette uralmát a motorja felett és letaglózta a mellette haladó Nagyot és a dán Ronni Pedersent. Mindhárman a palánknak csapódtak, és sajnos Nagy már nem tudott talpra állni, mivel mindkét lába eltört. A négyszeres bajnokot sarokcsont-, sípcsont- és combcsonttöréssel szállították Debrecenbe. Nagy három futamában három pontot gyűjtött, csakúgy, mint Stefáni Attila. A viadalt végül a hazai pályán versenyző Bohumil Brhel nyerte honfitársa, Lukas Dryml és az angol Lee Richardson előtt. Nagy végül a 12., Stefáni a 13. helyen zárta a megmérettetést.
Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
11 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
22 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
56 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája