Eriksson: pára, szegény pára

Vágólapra másolva!
2002.06.11. 19:25
Címkék
Az angolok szövetségi kapitánya, Sven Göran Eriksson szerint valamennyi sztárcsapat számára tanulságos a franciák búcsúja:- Igazán meglepő a kiesésük, egyszersmind ékesen bizonyítja, hogy a vébén nincsenek könnyű meccsek – mondta a svéd edző az immár szegény párának tekintett gall kakas esetéről. – Ez ideig egyetlen, relatíve könnyű mérkőzést láttam: a Németország–Szaúd-Arábia találkozót. Az összes többi kőkemény, kiélezett összecsapás volt. Valószínűleg hasonló lesz a mi, holnapi meccsünk is Nigéria ellen. Hiába áll nulla ponttal, kieső helyen az afrikai gárda, nem engedhetünk ki. A németek elleni 5–1-es győzelmünk után egyszer már megszenvedtünk otthon Görögországgal szemben a vb-selejtezők során. Ez pedig immár a vb: ha nem koncentrálunk tökéletesen, mi is hoppon maradhatunk. A szapporói fedett stadion után Oszakában valószínűleg az időjárással is meg kell küzdenünk. Nem épp albioni a klíma, meleg van és nagyon magas a páratartalom… Persze ez legyen a legnagyobb bajunk: tudtuk, hogy itt kell majd pályára lépnünk, úgyhogy számoltunk ezekkel az adottságokkal is. Tudjuk a feladatunkat: mindenképp tovább kell jutnunk a halálcsoportnak nevezett F csoportból – ha lehet, az első helyen…” (nso)
Legfrissebb hírek

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Hétfői sportműsor: ATP-vb, darts, sznúker, NFL, NBA

Birkózás
4 órája

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
4 órája

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
5 órája

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
5 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
5 órája

Miamiban bukott a Bills, Berlinben nyert a Colts – videó

Amerikai sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik