Ma eldőlhet az edzőkérdés

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.06.10. 20:27
Címkék
Már a bajnokság közben is többször szóba került, hogy a gyenge szereplés miatt a nyáron edzőt vált a Netfórum-DVSC. Nos, a jól értesülteknek ez alkalommal igaza lett: noha Dajka László csupán a télen vette át a piros-fehéreknél a szakmai munka irányítását, mindössze egy fél idényt tölthetett el a Lokinál, a hét végén ugyanis a klub vezetői megköszönték a szakember ténykedését. Más kérdés, hogy minderre akkor került sor, amikor a válogatott pályaedzőjeként is dolgozó tréner éppen a világbajnokságon térképezte fel a magyar csapat leendő Eb-selejtezőbeli ellenfeleit…Hogy miért volt e nagy sietség, nem tudni, mindenesetre az előzetes információk szerint szerdán ült volna össze a DVSC Futballszervező Részvénytársaság igazgatótanácsa, hogy döntsön arról, ki legyen a csapat új edzője. Az ülést azonban váratlanul előre hozták, és már hétfőn tárgyalni kezdtek a klub illetékesei a kiszemelt jelöltekkel. Hogy kikkel, azt titokban tartották a debreceni vezetők, ám a meg nem erősített információk szerint a korábbi sikeredzőt, a szurkolók körében is igen népszerű Garamvölgyi Lajost, valamint a DVSC-nél vezetőedzőként már ugyancsak bizonyító Herczeg Andrást is meghallgatták. Lapzártánkkor éppen szünetet tartottak a maratoni tanácskozás résztvevői, de Szima Gábor elnök-tulajdonos röviden arról tájékoztatta lapunkat, hogy a tárgyalások javában tartanak, vagyis ha lesz is döntés, az csak az éjszakai órákban várható. Mindamellett reményét fejezte ki, hogy kedden már sajtótájékoztatón mutathatják be az új trénert.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
1 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik