Csank János kiszemeltjei

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.06.03. 20:45
Címkék
A legutóbbi bajnokságban az NB I B Nyugati csoportjának élén végzett Siófoknál elkezdődnek a tárgyalások a kiszemelt játékosokkal. Csank János vezetőedző azonban egyelőre nem tud konkrétumokkal szolgálni arról, kikkel erősítik meg a keretet. ,,Mivel az átigazolási időszak még nem kezdődött el, korai lenne bármit is mondani – jelentette ki a vezetőedző. – A szerződések aláírása előtt egyébként sem szokás kiteregetni a kártyákat, addig a nevek nem publikusak. Ami most biztosnak tűnik az az, hogy Németh Gábor kapus és a csatár Fülöp Zoltán a Ferencváros helyett a jövőben a Siófok mezét hordja majd, Celldömölkről pedig Csordás Csaba érkezik.” Csank mindkét fővárosi játékost jól ismeri, hiszen a szakember Üllői úti edzősködése idején már dolgoztak együtt. Emellett nagy szerepe lehetett a futballisták elhatározásában annak is, hogy egyikük sem kapott érdemi szerepet Garami Józseftől, a Ferencváros szakmai igazgatójától.Amúgy a siófoki gárdánál legalább nyolc-tíz labdarúgó érkezésével számolni lehet, bár mindez annak a függvénye is, hogy a korábban a klubnál kölcsönben szereplőket sikerül-e megtartani. Csank olyan keretet szeretne kialakítani, mely három kapusból és húsz mezőnyjátékosból állna. A felkészülés június 14-én kezdődik, addig a szakember és a labdarúgók az elmúlt idény fáradalmait pihenik ki. S persze nézik a világbajnokság küzdelmeit, amelyekről Csank Jánosnak az a véleménye: a válogatottak teljesítményén még érződik az összeszokatlanság, ilyen rövid idő alatt nem lehet begyakoroltatni a megálmodott taktikát, de ettől függetlenül jók, hajtósak a meccsek.A felkészülés elején edzőtáborba vonul a siófoki csapat. Elképzelhető, hogy az otthoni munkát külföldi túra követi, ám a vezetők tárgyalásain is múlik, lesz-e lehetőség az utazásra.
Legfrissebb hírek

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
1 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
11 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
25 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
38 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
49 perce

Igazolta a papírformát a Leverkusen, elődöntős a Német Kupában

Német labdarúgás
1 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
1 órája

Futbóliáról a Magas-Tátrában

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik