Támadják a japánok edzőjét

Vágólapra másolva!
2002.06.02. 21:10
Címkék
Korábban beszámoltunk róla: a japán újságírók kritizálni merészelték Philippe Troussier szövetségi kapitányt, mondván a szakvezető nem éppen a legszerencsésebb elvek alapján válogat(ott). Támadták egyfelől azért, mert – szerintük – a francia szakember inkább az öreg, rutinos játékosokra szavazott a lendületes fiatalok helyett, s kérdőre vonták, miért vitatkozik olyan sokat a csapat legjobbjaival (lásd például: Nakata Hidetosi).A legmerészebbek most egészen odáig mentek, hogy felvetették a trénernek, miért azt a Kavagucsi Josikacut akarja a kapuba állítani, aki tavasszal alig-alig védett angol klubjában. Nem árt tudni: egy éve a 26 esztendős hálóőr boldogan fogadta el a másodosztályú Portsmouth ajánlatát, ugyanis abban bízott, hogy a jelenleg a Parmát erősítő Nakatához, illetve a Feyenoordban futballozó Ono Sindzsihez hasonlóan fényes nemzetközi karriert futhat be. A lehetőséget megkapta, fájdalom, élni nem tudott vele. Tizenkét mérkőzésen védett zsinórban, ezalatt huszonöt gólt kapott. Nem csoda, hogy ezek után angol edzője úgy ítélte meg, a kispadon jobb helyen van…Kavagucsi mindenesetre cáfolja, hogy rossz formában lenne, sőt, magabiztosan állítja, tele van energiával, és ezt majd mindenki meglátja az elkövetkezendő napokban, jobb esetben hetekben. "Volt, hogy a Portsmouth ifjúsági gárdájával kellett készülnöm, s mit tagadjam, akkoriban igencsak szégyelltem magam. Hála istennek, csapattársaim nem hagytak magamra, azzal biztattak, Josi, ne add fel, eljön még a te időd” – emlékezett élete keserves periódusára a kapus, aki a jelek szerint egy ember bizalmát feltétlenül élvezi. Troussier mesterét…
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: első fordulós meccsek a Roland Garroson

Minden más foci
1 órája

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
1 órája

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
1 órája

Egyetlen gól döntött: az Egyesült Államok nyerte meg a férfi jégkorong-vb-t

Jégkorong
2 órája

Femke Bol versenycsúccsal nyitott Rabatban

Atlétika
2 órája

A ráadás tizedik percében egyenlített Gyökeres, hosszabbításban Portugál Kupa-győztes a Sporting

Minden más foci
2 órája

Fordulatos meccsen nyert Velencében a Juventus, így ő indulhat a BL-ben

Olasz labdarúgás
2 órája

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik