Kárpótlást kér a Haladás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.05.30. 20:08
Címkék
Mint arról beszámoltunk: az elmúlt héten a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fegyelmi bizottsága két óvási ügyben is a Haladás számára kedvezőtlen döntést hozott. Három fordulóval a bajnokság befejezése előtt a szombathelyiek az ETO-t fogadták, és két percig hat idegenlégiós volt a Haladás csapatában a pályán. A győriek megóvták a találkozót, és a fegyelmi bizottság 3-0-ás gólkülönbséggel az ETO javára igazolta a három pontot. A következő ügy Kispesten történt, amikor a szombathelyiek szerint a hazaiak a késő délután kezdődő mérkőzésen nem kapcsolták be a világítást, s mivel egyik labdarúgójuk, nevezetesen a brazil Flavio Pim farkasvakságban szenved, csapatuk hátrányba került. A fegyelmi bizottság megalapozatlannak tartotta az óvást, és elutasította azt, ezért az utolsó fordulótól függetlenül a szombathelyiek búcsúztak az élvonaltól. Aztán a zárófordulóban a Haladás megszerezte bajnokságbeli első idegenbeli győzelmét, Sopronban 3-1-re nyert a szombathelyi alakulat, ám mindez csak a szép búcsúhoz volt elegendő. Az összecsapást követően a vasiak szakvezetője, Szentes Lázár elkeseredetten nyilatkozta, hogy törvénytelen volt a versenykiírás, hiszen csapatának a harmincnyolc mérkőzésből húszszor idegenben kellett pályára lépnie, és csak tizennyolc alkalommal fogadhatta hazai pályán a riválisait. Ezzel kapcsolatban is nyilatkozott szerdai lapszámunkban az MLL igazgatója, Muszbek Mihály, és a kifogásokkal kapcsolatban elmondta: a kiírással kapcsolatos rendelkezéseket a csapatok képviselői elfogadták. Mindenesetre tény, Szombathelyen nehezen nyugszanak a kedélyek, és bár a jelek szerint csapatuknak az NB I B-ben kell a nyártól küzdeni, a klub ügyvezető igazgatója, Szegner Zsolt, azért reagálni kívánt a történtekre. "Fenntartjuk a véleményünket: nagyon szerencsétlen döntés volt, hogy a versenykiírás értelemben többet kellett idegenben futballoznunk, mint hazai pályán - mondta a szombathelyi vezető. - Nem a felelősöket keressük, de mindenkinek el kell gondolkoznia azon, hogy mindez miért történhetett így. Tudom, most sokat azt kérdezik: ha törvénytelennek tartjuk a versenykiírást, akkor miért neveztünk egyáltalán? Csakhogy tudni kell, a csapatok a bajnokság előtt kényszerpályán mozognak, ráadásul az első mérkőzés előtt még nem tudhattuk azt, hogy többször kell idegenben pályára lépnünk, mint a megszokott környezetben. Lehet, ha mi is annyiszor játszhatunk saját pályánkon, mint tette azt a Sopron és a Debrecen, akkor nem esünk ki. Azzal ugyanis mindenkinek tisztában kell lennie, hogy a csapatok többsége pontjainak döntő hányadát hazai pályán szerzi meg. A sporttörvény harmincharmadik paragrafusa azt mondja ki, azonos szakmai és pénzügyi feltételeket kell teremteni a csapatok számára, és véleményünk szerint ezúttal nem voltak azonosak a feltételek. Amúgy pénteken ligaközgyűlés lesz, és nem bánnánk, ha azon elégtételt kapnánk, és valaki elmondaná, sajnálja, hogy mindez így alakulhatott. Természetesen szeretnénk, ha valamilyen kárpótlást kapna a csapatunk, ugyanakkor nem vagyunk naívak és nem gondoljuk azt, hogy most majd felemelik az élvonal létszámát, de arra igenis szükség van, hogy a futballtársadalom legalább gondolkodjék el azon, ami az elmúlt bajnoki esztendőben történt..."
Legfrissebb hírek

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
2 perce

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
15 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
23 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
38 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik