Erősít a Siófok

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.05.30. 19:58
Címkék
"Horváth Péterrel nem tárgyalt a Siófok" - cáfolta a felröppent hírt Sallói István, az élvonal egyik újoncának menedzsere. Azt azonban elismerte, hogy három másik Fradi-labdarúgót megkerestek, sőt szóban meg is megállapodtak már Németh Gábor kapussal, valamint a csatár Fülöp Zoltánnal. Rajtuk kívül a román védő, Marius Cheregi a kiszemelt. A siófoki kerete egyébként hivatalosan egyelőre kilenc játékosból áll: hét futballistának, Csernyánszki Norbertnek, Kovács Péternek, Szalai Csabának, Daniel Usvatnak, Szabó Csabának, Schwarcz Zoltánnak és Hosnyánszki Zsoltnak élő szerződése van, László Andrással a szezonzárás óta sikerült egyezségre jutni a hosszabbítás feltételeiről, szerdán pedig aláírt Siófokra az NB I B-s Celldömölk csatára, Csordás Csaba. Baranyai Tibor, Grósz Róbert, Schultz Levente és Gaál László ügyében Kiss József menedzserrel, a klub korábbi elnökével kell egyeztetniük a jelenleg hivatalban lévő vezetőknek, amennyiben e négyest is szeretnék a csapatnál tartani... Rob Kornél, Pavel Adrian Dulcea és Nagy Csaba kölcsönben játszottak a tavasszal a sárga-kékeknél, az ő további sorsuk anyaegyesületük döntésén múlik.
Legfrissebb hírek

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
2 perce

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
15 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
23 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
38 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik