Labdarúgó NB I, 20. forduló
Kisvárda
0
Végeredmény
2
Puskás Akadémia FC

90+4'
VÉGE

VÉGE! Nyert a Puskás Akadémia 2–0-ra Kisvárdán.  

90'

Három perc ráadás! 

89'

Nagy Zsolt Wellington Nemmel ütközött, lent maradt a földön. Vérzett az arca, lement a pályáról. 

89'
CSERE

Kettős csere: Favorov le, Mondovics be, valamint Batik le, Szolnoki be. 

84'

A Várda eddig kétszer, a PAFC ötször találta el a kaput.

82'
CSERE

Corbu le, Nissia: be.

82'
CSERE

Filipovic helyett Ötvös  érkezett.

81'
CSERE

Plsek le, Slagveer be.

78'

Corbu 17 méteres tekerését fogta meg elvetődve Kovács.

75'

A felcsútiak eddig házon kívül eredményesebbek, a 28 pontjukból 16-ot gyűjtöttek be idegenben, a mérlegük 5–1–3, amivel másodikok a vendégtabellán. Igaz, látogatóként a legutóbbi két találkozójukat elvesztették (1–3 Fehérváron, majd 1–2 Pakson). 

74'

 Sorozatban a kilencedik bajnokiját játssza szombaton saját közönsége előtt a Kisvárda, az otthoni összmérlege 3 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség. A hazai pálya előnyét tavasszal eddig nem tudta pontokra váltani (1–3 az FTC, majd 1–2 a Vidi ellen). 

74'
Sárga lap

Brandont rúgta meg nyújtott lábbal becsúszva Filipovic, de megúszta sárgával.

72'

Cipetic jobbról tette középre a labdát, Camaj megelőzte a védőjét, de 4 méterről mellé küldte a játékszert.

67'

A Puskás Akadémia két egygólos vereséggel indította a 2024-es évet (1–2 Pakson és 0–1 otthon a ZTE ellen), így már 3 forduló óta nyeretlen (1 iksz, 2 kudarc), ráadásul eközben csupán egy gólt hozott össze. 

65'

Egy bal oldali beadást Pécsi öklözött ki a kapu előteréből.

65'
CSERE

Soisalo le, Brandon be.

64'

Nagy Zsolt fejelt 7 méterről kapura, Kovács vetődve hárított.

54'

A várdai védelem bizonytalankodása után Plsek lőtt a jobb kapufa mellé.

54'
CSERE

Pályán az egykori brazil válogatott Wellington is, aki Lucas helyére érkezett.

54'
CSERE

Újabb két várdai csere: Stefan le, Cipetic be.

54'
Sárga lap

Lippai is besárgult egy Corbu elleni szabálytalanságért.

53'

Soisalo hagyott ki egy helyzetet, 7 méterről, éles szögből leadott lövése elakadt Kovács lábában.

51'
Sárga lap

Soisalo gyűjtött be egy sárgát, egy taktikai faultért.

51'

Favorov középen ziccerben ugrott volna ki, Stefan azonban jókor keresztezett és szögletre vágta ki a labdát.

50'

Az NB I-ben a Kisvárda került eddig a legtöbbször hátrányba, ezzel a meccsel együtt összesen 15-ször, és ezekből a szituációkból csak egyszer tudott fordítani, a többi alkalommal vereséggel zárta a meccset.

49'

1725 a hivatalos nézőszám.

49'

Pécsi Árminnak, a vendégek kapusának kellett hárítania az első kaput eltaláló kisvárdai próbálkozást.

47'
CSERE

Szpaszics helyett Camaj érkezett.

47'
CSERE

Kettőt cserélt a szünetben a Kisvárda: Ilievszki le, Nikolov be.

47'
Szünet

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK, KÉT GÓLLAL VEZET A VENDÉG PUSKÁS AKADÉMIA. 

46'
Második félidő

Elindult a második játékrész.

46'

Két perc lesz a ráadás.

45'

Stronati készítette le a labdát Plseknek, aki 12 méterről fölé lőtt.

43'

Harcoljatok! – kiabálják a várdai szurkolók.

40'
Sárga lap

Jovicic kapott sárga lapot reklamálásért.

34'
GÓL

GÓÓÓL! Komáromi kapott jó labdát Corbutól a balösszekötő helyén, majd a védője mellől 9 méterről, éles szögből ballal laposan a hosszú, bal alsó sarokba lőtt.  A labda a kapufáról pattant a gólvonal mögé. Így már két gól a Puskás Akadémia előnye. 0–2

33'

Ilievszkit borította fel Maceiras a bal szélen, a szabadrúgást Filipovic ívelte középre, Nagy Zsolt  azonban szögletre csúsztatta szögletre. 

31'

Matic reklamálta, hogy egy szabadrúgást követően Favorov a földre lökte őt, de ezúttal sincs várdai büntető.

29'

Mesanovic távoli lövése szállt jócskán a kapu mellé-fölé.

27'

Soisalo beadása egy védőről Corbu elé pattant, de az ő átadása elakadt egy hazai játékosban.

25'

A szabolcsi városban ez a kilencedik találkozójuk, az eddigiekből csak egyet, 2018 decemberében Horváth Zoltán góljával rögtön az elsőt tudta megnyerni a várdai csapat (1–0). Azóta 4 iksz mellett 3-szor úgy nyertek az akadémisták, hogy hátul 0-ra tudták lehozni a meccset. A legutóbbi 3 alkalommal döntetlent játszottak a Várkerti Stadionban (1–1, 1–1 és 2–2). 
 

24'

Pécsi Ármin sűrűn van munkában, de rendre kibokszolja a labdát a kapu előteréből, Filipovic bal oldali szöglete pedig a bal fölső saroknál pattant ki a kapufáról a mezőnybe.

19'
VAR

Lehetséges kisvárdai büntetőt vizsgált a VAR, de Vad II nem ítélt tizenegyest.

18'

A válogatott Nagy Zsoltnak ez a negyedik találata a bajnokságban.

17'
GÓL

GÓÓÓL! Nagy Zsolt fejesével vezet  a Puskás Akadémia! Egy előreívelt labdát Stronati kissé balról középre fejelt az üresen hagyott Nagy Zsoltnak, aki 4 méterről a kapu bal oldalába bólintott. 0–1

12'

Plsek gurított vissza Favorovnak, aki 21 méterről jobbal félmagasan nem sokkal a jobb kapufa mellé lőtt.

12'

A Kisvárda 2021 szeptemberétől 6 mérkőzésen át veretlen volt a PAFC-cal szemben (2 győzelem, 4 iksz), ez a sorozata szakadt meg az őszi odavágón, amelyen a piros-fehéreket még Mátyus János irányította.

10'

A hazai szöglet után Pécsi bokszolta ki a labdát, majd üggyel-bajjal felszabadítottak a felcsútiak.

9'

Lucas 12 méterről tüzelt, a labda alig kerülte el a jobb kapufát.

6'

Vendéghelyzet! Komáromi a bal szélen lefutotta Stefant, már majdnem elvitte a labdát Kovács kapus mellett, de kifutva belevetődött a labdába. 

5'

Októberben a lengyel védő, Wojciech Golla szöglet utáni fejes góljával 1–0-ra nyert a Pancho Arénában a Puskás Akadémia, az örökmérleg ezzel a győzelemmel billen a vendégek felé: 4 várdai siker, 7 döntetlen, 5 felcsúti diadal.

2'

Komáromi esett el a bal szélen Stefan mellett, a játékvezető nem ítélt szabadrúgást, de a felcsúti játékost ápolni kell, de meggyógyult és folytatja.

1

Elkezdődött a mérkőzés.

A hazaiak tiszta pirosban, a vendég felcsútiak tiszta világos kékben játszanak.

A Puskás Akadémia négy magyarral áll fel, újra helyet kapott a kezdőben Batik Bence.

Kilenc helyen változott a Kisvárda összeállítása az előző fordulóhoz képest.  A kezdőben két magyar, a kapus Kovács Marcell és Lippai Tibor kapott helyet.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Kisvárda–Puskás Akadémia mérkőzés online közvetítésében!