Válogatott: Szoboszlai nem játszik a törökök ellen

2020.11.16. 15:28
null
Szoboszlai Dominik visszatér Ausztriába (Fotó: Szabó Miklós)
Szoboszlai Dominik visszatér Salzburgba, így nem lép pályára szerdán a Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen a Puskás Arénában – közölte az MLSZ.

 

Az MLSZ tájékoztatása szerint Szoboszlai a szigorú osztrák karanténszabályok miatt tér vissza Ausztriába. Nyugati szomszédunknál napról napra szigorúbb a szabályzás.

Szoboszlai visszautazása a Salzburg kérése volt, az osztrák klub erről egyezett meg a magyar szövetséggel. Mint ismert, az európai klubok a koronavírus-járvány miatt nem kötelesek elengedni játékosaikat a válogatottjukhoz, egyes német egyesületek (például a Werder Bremen) éltek is ezzel a lehetőséggel.

Az osztrák szigorítások közepette a Salzburg is megtehette volna, hogy egyik mérkőzésre sem engedi el Szoboszlait, de az Izland, valamint a Szerbia elleni találkozó még belefért úgy, hogy a támadó időben visszatérhessen, és a salzburgiak egyik tétmérkőzéséről se hiányozzon.

Az osztrák bajnoki éllovas Salzburg szombaton 17 órakor fogadja az ötödik helyen álló Sturm Grazot.


 

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA
3. CSOPORT, 6. FORDULÓ

November 18.

20.45:Magyarország–Törökország (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
20.45:Szerbia–Oroszország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország52219–7+28
2. MAGYARORSZÁG52215–4+18
3. Törökország51316–6 06
4. Szerbia5–324–7–33

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Dibusz Dénes
(Ferencváros), Hegedüs Lajos (Paksi FC)
Védők:Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások:Cseri Tamás (Mezőkövesd), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
Támadók:Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Könyves Norbert (Zalaegerszegi TE FC),Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

Legfrissebb hírek

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
9 órája

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
10 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
2026.09.25. 23:02

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
2026.09.25. 22:40

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták voltak a meccs előtt

Magyar válogatott
2026.09.25. 20:12

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43