Válogatott: négy újonc – melyikük kap valóban lehetőséget?

Vágólapra másolva!
2020.08.26. 11:41
Marco Rossi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretében fiatal és idősebb újonc is van, kérdés, melyikük kap csakugyan lehetőséget címeres mezben.

Marco Rossi szövetségi kapitány hétfőn kihirdette 25 fős keretét az idei Nemzetek Ligája-sorozat első két mérkőzésére. A válogatott szeptember 3-án idegenben Törökországgal, három nappal később a Puskás Arénában Oroszországgal játszik, és nem zárható ki, hogy újoncok is lehetőséget kapnak. Mint keddi számunkban hírül adtuk, a bő keretbe Babati Benjámin (ZTE FC), Cseri Tamás (Mezőkövesd), Schäfer András (DAC – Szlovákia), valamint Szőke Adrián (Heracles Almelo – Hollandia) először került be, illetve Tamás Krisztián (Bp. Honvéd) az előző idényben kétszer is kapott meghívót, de mindkétszer megsérült, ezért el sem utazott a válogatott összetartásra.

BABATI BENJÁMIN

Az idényben eddig lejátszott perc:  178

Babati Benjámin 19 esztendeje tartozik a ZTE FC-hez, de nem klubhűsége miatt figyelt fel rá a szövetségi kapitány. Ebben az idényben két gólt szerzett a Mol Fehérvár elleni bajnokin (3–3), majd a következő héten pimasz gólpasszt adott Vass Patriknak a Mezőkövesd elleni mérkőzésen (1–1), amellyel csapata vezetéshez jutott.

„Meglepett a meghívó, de egy órával a bejelentés előtt Sallói István sportigazgatótól már értesültem róla – mondta lapunknak a 24 esztendős támadó. – Kárpótlás nekem az előző évad után, amelyben sokáig sérüléssel bajlódtam, és lényegében csak a vírushelyzet utáni időszakban futballozhattam ismét. Akkor viszont éreztem, hogy jól ment, az utolsó fordulóban a Mol Fehérvár ellen a kezdőkörből szereztem gólt, amelyet megválasztottak az idény legszebb góljának. Majd megkérdezem az edzőtáborban, hogy emiatt hívtak-e be, de nem hinném, hogy a kapitány egy gól alapján küld meghívót.”

Babati Benjámin (Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap)
Babati Benjámin (Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap)

CSERI TAMÁS

Az idényben eddig lejátszott perc: 180

A mezőkövesdi Cseri Tamás már az idősebb, rutinosabb játékosok közé tartozik, de csak most kapott meghívót a keretbe.

„Minden labdarúgó arról álmodozik, hogy a szövetségi kapitány egyszer behívja – nyilatkozta a Mezőkövesd Zsóry 32 esztendős középpályása. – Természetesen nálam sincs ez másként, de előtte a szombati, Paks elleni bajnokira összpontosítok, utána találkozom a keret többi tagjával. Korábban elmondtam, nekem bónuszt jelentett, hogy az NB I-ben futballozhatok, de hogy még a válogatottnál is számításba vettek, csak pluszbónusznak nevezhető. Minden sikert próbálok a helyén kezelni, ezúttal sem teszek másként, mert még fiatal labdarúgóként megtanultam a leckét. Egyik korábbi klubomnál – a neve most nem lényeges – egy szurkolói ankéton mondtam egy számot, hogy mennyi gólt szeretnék szerezni az idényben. Nem volt nagy szám, de a közelébe sem értem a bajnokság végére, s akkor megtanultam, csak arra vállalkozzak, amit teljesíteni is tudok.”

Cseri Tamás (Fotó: Dömötör Csaba)
Cseri Tamás (Fotó: Dömötör Csaba)

SCHÄFER ANDRÁS

Az idényben eddig lejátszott perc:  350

A Dunaszerdahelyen futballozó Schäfer András kétségkívül a jövő embere lehet – ezt Marco Rossi szövetségi kapitány is elismerte a kerethirdetéskor. A nemzetközi tapasztalattal felvértezett játékos fiatal, ügyes, megérdemli a lehetőséget a bizonyításra.

„A csapattársak mondogatták, ha sorozatosan jó teljesítményt nyújtok, előbb-utóbb behív a kapitány  – nyilatkozta a DAC honlapjának Schäfer András, aki jelenleg a csütörtöki Európa-liga-selejtezőre összpontosít – Azt azért nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül meghívót kapok. Nagyon boldog, egyben büszke vagyok. A csapatnak is szeretném megköszönni a lehetőséget, mert ha nem teljesítettünk volna ilyen jól, akkor valószínűleg nem figyel fel rám Marco Rossi. Ami az előttünk álló feladatot illeti: a járványhelyzet miatt mindenki nagyon céltudatos, próbál odafigyelni mindenre. Külföldre nem nagyon utazhatunk, s próbálunk minél kevesebbet emberek közé és zárt térbe menni.”

Schäfer András (Fotó: Török Attila)
Schäfer András (Fotó: Török Attila)

SZŐKE ADRIÁN

Az idényben eddig lejátszott perc:  0

Szőke Adrián a délvidéki Zentán született, gyermekként Moholon és Adán, majd Magyarországon Tarpán és Felcsúton nevelkedett, de visszatért szülőhazájába, s a tótfalusi akadémián is futballozott. A felnőttek között a német 1. FC Köln második számú csapatában szerepelt, mielőtt Hollandiába szerződött. Háromszor a szerb U18-as, kétszer a magyar U21-es válogatottban is pályára lépett.

„Tavaly ősszel kaptam először lehetőséget a magyar korosztályos válogatottban, nekem már az a meghívás is nagy megtiszteltetés volt  – fogalmazott a Heracles 22 esztendős támadója az mlsz.hu-nak. – Egyre jobban kezd összeállni a játékom Hollandiában, nagyot léptem előre az elmúlt időszakban. Természetesen mindent tudok a válogatottról, persze egész más élmény lesz személyesen is megtapasztalni a légkört, alig várom, hogy elkezdhessem a munkát. Nem mindennapi lehetőséget kaptam a meghívóval, mindent beleadok, hogy ne okozzak csalódást, és a későbbiekben is figyelembe vegyenek.”

Szőke Adrián (Fotó: Török Attila)
Szőke Adrián (Fotó: Török Attila)
(Fotó: Földi Imre)
(Fotó: Földi Imre)
A MAGYAR VÁLOGATOTT 25 FŐS KERETE

Kapusok: Dibusz Dénes(Ferencváros),Gulácsi Péter(RB Leipzig – Németország),Kovácsik Ádám(Mol Fehérvár FC)
Védők: Baráth Botond(Budapest Honvéd),Bese Barnabás(OH Leuven – Belgium),Botka Endre(Ferencváros),Fiola Attila(Mol Fehérvár FC),Korhut Mihály(Debreceni VSC),Lang Ádám(Omonia Nicosia – Ciprus),Willi Orbán(RB Leipzig – Németország),Szalai Attila(Apollon – Ciprus),Tamás Krisztián(Budapest Honvéd)
Középpályások: Cseri Tamás(Mezőkövesd),Gazdag Dániel(Budapest Honvéd),Kalmár Zsolt(DAC – Szlovákia),Nagy Ádám(Bristol City – Anglia),Schäfer András(DAC – Szlovákia),Sigér Dávid(Ferencváros),Szoboszlai Dominik(Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók: Babati Benjámin(ZTE FC),Nikolics Nemanja(Mol Fehérvár FC),Sallai Roland(Freiburg – Németország),Simon Krisztián(Újpest FC),Szalai Ádám(Mainz – Németország),Szőke Adrián(Heracles Almelo – Hollandia)

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Szeptember 3., 20.45:
Törökország–Magyarország
Szeptember 6., 18.00:
Magyarország–Oroszország
Október 11., 20.45:
Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45:
Oroszország–Magyarország
November 15., 20.45:
Magyarország–Szerbia
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország

EB-PÓTSELEJTEZŐ, NL-RÁJÁTSZÁS, A-LIGA (2018–2019-es kiírás)
Október 8.
Időpont később:
Bulgária–Magyarország
November 12.
Időpont később:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik