NL: Szalai gólját dicsérik, aggódnak a vb miatt a németek – lapszemle

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.09.24. 09:53
null
Szalai győztes gólját dicsérik a németek (Fotó: Török Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott péntek este 1–0-s győzelmet aratott Lipcsében a Nemzetek Ligájában. A németek az első hazai vereségüket szenvedték el a sorozatban, ennek megfelelően a német sajtó elégedetlen a Nationalelf teljesítményével, és aggódik a hamarosan kezdődő világbajnokág miatt.

A neves német lap, a Kicker elismerően ír a magyar válogatottról, nem úgy a németekről. A német együttes élén az első vereségét elszenvedő Hans-Dieter Flick csapatát lassúnak és pontatlannak nevezi, ezzel szemben a Marco Rossi által irányított gárdát kompaktnak.

Magyarország bizonyította, hogy tud veszélyes lenni, a 17. percben egy szöglet után megérdemelten szerezte meg a vezetést, az utolsó előtti válogatott meccsén szereplő Szalai Ádám Szoboszlai Dominik szöglete után jobb sarokkal talált a hosszúba, ezzel a látványos góllal nyert a magyar csapat.
Sajnos szinte semmit sem láthattunk abból, ahogy az olaszok elleni 5–2-es meccsen támadott az együttes, míg Magyarország megmutatta, nem véletlenül nyert az angolok ellen 4–0-ra.”


A lap megjegyzi, a második félidőben jobban hajtottak a németek, ám a magyar védelmet alig tudták feltörni, a kapuban álló Gulácsi Péter is megingathatatlan volt. A másik oldalon Marc-André ter Stegent is dicsérik, főleg a Kleinheisler László elleni egy az egyes szituációban bemutatott nagy mentés miatt, amikor könnyen eldőlhetett volna a meccs, ha nincs a Barca-kapus.

Az RB Leipzig magyarjai, Szoboszlai és Gulácsi is jó teljesítményt nyújtottak (Fotó: Török Attila)
Az RB Leipzig magyarjai, Szoboszlai és Gulácsi is jó teljesítményt nyújtottak (Fotó: Török Attila)


A nyolc hét múlva kezdődő világbajnokság okán különösen aggasztó nekik az eredmény, pszichológiailag is nagy problémát jelenthet ez a vereség, főleg, hogy a Flick-éra leggyengébb félidejét játszották az első negyvenöt percben.

A Bild szerint is aggódniuk kell a vb miatt, mindössze két hónap van hátra a Japán elleni csoportmeccsig.

A magyar válogatott megérdemelten nyert, hihetetlen módon a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe jutás küszöbén áll. Németországra ezzel szemben gyakorlatilag edzőmérkőzés vár Anglia ellen, hiszen a kiesés és a továbbjutás sem lehetséges. Hansi, így nem fog működni! Az angolok már kiestek a B-divízióba, nekünk a hétfői az utolsó lehetőségünk, hogy formába lendüljünk a vb-re. Presztízsmeccs lesz” – írja a Bild.

A német Eurosport úgy látja, Ter Stegen kivételével szinte senki sincs megfelelő formában, az első félidőt egyenesen katasztrofálisnak nevezi, továbbá megjegyzi, támadásban gyakorlatilag semmit sem láthattak a Flick-csapattól. A Barca-kapusa kapott egyedül 2.5-es osztályzatot az 1-től 5-ig terjedő skálán, amelyen náluk az 1-es jelenti a legjobbat. Raum 5-öst kapott, a többi német „jegye” is 4.5 és 3.5 közé esik.

Németország csalódást keltő első félidőt mutatott a bátor és jól szervezett magyarok ellen. Szalai fantasztikus mozdulattal helyezte a kapuba a labdát Szoboszlai szögletét követően, Ter Stegen tehetetlen volt.”

A Frankfurter Allgemeine Zeitung is azt emelte ki, hogy ez volt Flick első kudarca, a szakembernek ezúttal nem sikerült győztes taktikával pályára küldenie csapatát.

„Nem vált be a szakvezető terve, egyáltalán nem működött a németek játéka, a magyarok csodagóllal győztek – így a lap.

A Süddeutsche Zeitung
szerint a péntek este mutatott forma épp az ellenkezője volt annak, mint amit a vb-n várnak, Hansi Flick vezetésével a leggyengébb első félidejét produkálta a nemzeti együttes.

„A magyaroktól elszenvedett kijózanító 1–0-s vereség után Németország már nem nyerheti meg a Nemzetek Ligáját
” – emelte ki az újság.

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA,
3. CSOPORT
5. FORDULÓ
NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–1)
Lipcse,
Red Bull Arena, 39 513 néző. V: Vincic (szlovén)
NÉMETORSZÁG: Ter Stegen – J. Hofmann, Süle, Rüdiger, Raum – Kimmich, Gündogan (Musiala, 69.) – Gnabry (Kehrer, a szünetben), Th. Müller (L. Nmecha, 85.), L. Sané – Werner (Havertz, 69.). Szövetségi kapitány: Hans-Dieter Flick
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á. (Styles, 78.), Schäfer, Kerkez – Gazdag (Kleinheisler, 67.), Szoboszlai (Nego, 85.) – Szalai Á. (Ádám, 67.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Szalai Á. (17.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 5 3 1 1 8–3 5 10
2. Olaszország 5 2 2 1 6–7 –1 8
3. Németország 5 1 3 1 8–6 2 6
4. Anglia 5 2 3 1–7 –6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik