Nem lőttünk, helyeztünk: válogatottunk „sakk-mattá tette a német védelmet”, és 5:0-ra nyert

A helsinki olimpia esztendejét írtuk, 1952-t, labdarúgó-válogatottunk szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv önéletrajzi írásában (Örömök és csalódások)   azon kesergett, hogy az 1948-as londoni játékokra a vezetők nem nevezték a csapatot,  „pedig ebben a mezőnyben már jó eredménnyel tudtunk volna szerepelni” . Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Helsinkiben résztvevők vagyunk, Sebes megnevezte a segédeit. Mándi Gyula szövetségi edző mellé Bukovi Mártont kérte fel, ő lett volna az olimpiára kiutazó együttes vezetője. Opata Zoltán, Kalmár Jenő és Titkos Pál is bekerült a stábba, más kérdés, hogy a MOB elnöksége úgy döntött, Bukovit le kell váltani, helyét Kalmár töltötte be. A szövetségi kapitány annak sem örült, hogy csapatunk kevés mérkőzést játszott.  „Hiába érveltem, ilyen esetben több nemzetközi játékra van szükség, nagyrészt azért, hogy ismerjék meg külföldön csapatunkat, minél több helyen lássák válogatott játékosaink nagy tudását.”   Hozzátette, futballistáink is megismerhetnek más játékkultúrákat. A magyar válogatottnak két hivatalos mérkőzése volt lekötve az olimpia előtt, az NDK, majd Varsóban Lengyelország ellen (más kérdés, hogy legjobbjaink május végén kétszer pályára léptek Moszkva válogatottja ellen, és a játékok előtt Finnországgal is játszottunk Helsinkiben).

Sebes komolyan vette az olimpiai tornát, két keretet is felállított, az elsőben a formálódó Aranycsapat tagjai kaptak helyet. Május 7-én mindkét együttes pályára lépett, a jobbak a Sztálinvárosi Építők, a B-keret a Ceglédi Lokomotív ellen. A nagyok 7:0-ra győztek, a második együttes 8:1-re.

A két társaság a Béke-kupában olimpiai keret I és olimpiai keret II néven május 11-én is játszott a Bányász SE ellen az Üllői úton, illetve a Vasas SE ellen Győrben. Grosicsék 7:3-ra győztek Puskás 3, Szusza Ferenc 2 gólt szerzett, Czibor és Sándor is betalált. A Népsport leginkább Szuszát dicsérte: „Kitűnő labdákat adott társainak, épített is és végre hajtott is, mert mindig időben felzárkózott a támadáshoz. Góljain kívül még több nagyszerű lövése volt.”   Hidegkutiról megállapította, remek játékos, de nem balszélső, márpedig Sebes oda állította be. „Kétségtelenül nagyobb tudású játékos, mint Czibor, de az utóbbi a balszélső.”   A második csapat 3:2-re kikapott. A sportlap nem véletlenül jegyezte meg, hogy a Vasas SE mutatta meg, hogyan kellett volna az olimpiai keret tagjainak játszaniuk.

Ezt követően összeállították az NDK ellen nagyválogatottat és a B-csapatot is, amely Chemnitzben lépett pályára. A tervezett A-csapat Grosics – Buzánszky, Börzsey, Lantos – Bozsik, Zakariás – Sándor, Kocsis, Szusza, Puskás, Hidegkuti összeállításban 11:1-re legyőzte a Bp. Lokomotív együttesét. Félidőben 3:0 volt az állás Henni Géza bravúros védéseinek köszönhetően. A mérkőzés tapasztalatai alapján az a döntés született, hogy a gyengébb formában lévő Kocsis helyén Hidegkuti, az ő helyén a bal szélen Czibor lép pályára a keletnémetek ellen. A csereként beálló Kovács Imréről csak jót írtak, az értékelés ugyanakkor megemlítette, Kovács is jobbfedezet, akárcsak Bozsik. Ám figyelembe kellett venni, hogy a védekezés is hatékony legyen, ezért Bozsik mellett rendre Kovács klubtársa, Zakariás kapott helyet. A Népsport szerint a csatársornak többet kell mozognia labda nélkül, viszont„Puskás ezúttal úgy mozgott az edzésen, ahogyan azt a válogatott mérkőzésre való komoly előkészület megkívánja” .

A lap röviden bemutatta az NDK labdarúgását, amelynek képviselői 1949 óta szakszervezeti vagy főiskolás válogatott szinten öt alkalommal is találkoztak magyar együttessel, négy vereség és egy döntetlen volt a mérlegük. A konklúzió:  „Az NDK labdarúgósportja még nem dicsekedhetik sok nemzetközi sikerrel, de évről évre egyre nagyobb lendülettel halad a fejlődés útján.”

Baráti országként tekintettünk az NDK-ra, nem véletlen, hogy a Népsport a mérkőzés napján emlékeztetett rá, hogy 1951-ben a hazánkban versenyző német sportolók kérték, hogy kivehessék a részüket a Népstadion építéséből.  „Nem kirakatmunkát végeztek, hanem komoly, izzadságos munkát. Ez a munka gyönyörű kifejezője volt a két nemzet barátságának.”    A sportlap hangsúlyozta:  „A demokratikus német ifjúságot a haladásért folyó harc közössége köti össze a sporton keresztül is velünk és a béketábor minden népével, hiszen az ellenség közös.”    Hogy ki az ellenség? Például  „Adenauer pribékjei” , akik nem engedték, hogy a nyugatnémet sportolók eljussanak NDK-beli eseményekre… A keletnémetek szerényen, a mieinket tisztelve érkeztek az Üllői úti edzésre, amelyet követően a középcsatár Johannes Schöne így sóhajtott fel: „Bizony, jó lenne itt valami szép eredményt elérni…”  Hidegkuti Nándor így jellemezte a német csapatot:  „Nem lesz olyan sima mérkőzés, mint sokan gondolják. Csak küzdelem árán szerezhetjük meg a győzelmet.”    A Népsport nem kertelt: „Biztos magyar győzelemre számítunk.”

A szaklap nem tévedett: „Biztosan győzött a magyar csapat a keményen és lelkesen védekező németek ellen.”   Válogatottunk 5:0-ra nyert, de azért kritikát is kapott, mondván, játékosaink szűrjék le ennek a tanulságos mérkőzésnek a tapasztalatait. Azért akadt pozitívum is: „Puskás a magyar csapat és egyben a mezőny legjobbjának bizonyult. Nagy kedvvel játszott, korszerű összekötőjátékot mutatott, nagyszerűen időzített labdákat adott a társainak, ördöngös cseleivel »kicsalta« az ellenfelet a védelemből. Csak a lövései nem voltak arányban kitűnő mezőnyjátékával.”

A nyilatkozatok nem kerülték az udvariaskodást, Sebes szerint  „a németek lelkesen és időnként igen szépen játszottak ”, Kalmár edző is az ellenfelet dicsérte: „Meglepett a német csapat jó és időnként ötletes játéka. Különösen Eilitz, Ritter és Müller tetszett nekem.”   Müller kijelentette: „A magyar csapat minden tagja igen jól játszott, de Puskás és Kocsis közülük is kiemelkedett.”   A Népsport úgy vélte, a csatársorral kapcsolatban vetődött fel a legtöbb kérdés. A lap a hátravont középcsatár szerepkört kényszermegoldásnak tartotta, „meg kell vizsgálni, hogy az olimpiai játékokig számítani lehet-e olyan igazi középcsatárokra, mint amilyen például Deák és Szilágyi I. Válogatott csapatunk építése szempontjából ez a legfontosabb kérdés.”

Sebes könyvében így emlékezett vissza a találkozóra: „A játékba igen sok hiba csúszott, főleg a csatárok részéről. Egyedül Puskás játszott elfogadhatóan. Nagy baj volt, hogy mindhárom belső csatár mélyen visszahúzódott. A szélsők sokszor nem találtak embert elöl. Különösen Sándor nem boldogult az alacsony, nagyon gyors Eilitz balhátvéddel szemben.”  A  Felejthetetlen 90 percek   (Rejtő-Lukács-Szepesi) kötetben ez áll a találkozóról:  „A közönség elragadtatva figyelte a csatársor remek kombinációit. Az öt gólt nem is annyira lőttük – mint inkább a »sakk-mattá« tett német védelem mellett »elhelyeztük« a német kapuba.”   Jobbszélsőnkről, Sándorról azt írta, Csikar megsérült, s ezért maradt ki az olimpiai keretből. Nos, a két vélemény között óriási különbség van…

Érdemes megemlíteni, hogy ezt követően hogyan alakult a keletnémet futball sorsa. Talán az 5:0-s vereség következményeként is Gyarmati János 1953 tavaszán szövetségi tanácsadó lett, egyben ifjúsági szövetségi kapitány, majd 1955 és 1957 között a nagyválogatott kapitánya. A köztes időszakban NDK-beli együtteseknél edzősködött. Sós Károly 1961 és 1967 között irányította az NDK válogatottját. Az ötvenes-hatvanas években klubcsapatoknál dolgozott az ismertebb szakemberek közül Orczifalvi István és Volentik Béla.

Hogy aztán a magyar csapatépítés szempontjából a legfontosabb kérdés hogyan oldódott meg, tudjuk. Helsinkiben a románok elleni első mérkőzésen így állt fel a csatársor: Budai II, Kocsis S., Hidegkuti, Puskás, Czibor.

Majd megnyertük a futballtornát.

EMLÉKEZTETŐ
Magyarország–NDK 5:0 (2:0)
1952. május 18., Budapest
Üllői út, 38 ezer   néző.  Vezette: Szleifert (lengyel)
Magyarország:Grosics – Buzánszky, Börzsey, Lantos – Bozsik, Zakariás – Sándor, Hidegkuti, Szusza, Puskás, Czibor (Kocsis S., 46.). Szövetségi kapitány:   Sebes Gusztáv
NDK:Ritter – Nordhaus, Rapp­silber, Eilitz – Scherbaum, Wohlfahrt – Schröter, Krause, Schöne, Müller, Franke. Szövetségi kapitány:   Willi Oelgardt
Gólszerző:   Hidegkuti (14., 73.), Szusza (19.), Kocsis S. (59.), Sándor (84.)