Labdarúgás: 90 esztendős lenne az olimpiai bronzérmes Faragó Lajos

Vágólapra másolva!
2022.08.04. 20:48
null
Kilencven esztendős lenne Faragó Lajos (Fotó: Puskás Intézet)
Szerdán lett volna 90 éves az olimpiai bronzérmes Faragó Lajos. Az egykori magyar válogatott kapusról a Puskás Intézet emlékezett meg weboldalán.

Faragó Lajos 1932. augusztus 3-án Budapesten született. A kiváló kapus az egész pályafutását Kispesten töltötte. A Budapest Honvéd kapusaként háromszor volt magyar bajnok (1952-ben, 1954-ben és 1955-ben), valamint egyszer nyert Közép-európai Kupát (1959-ben) – olvasható a Puskás Intézet megemlékezésében.

A nemzeti csapatban 1954 és 1957 között hétszer védett. 1960-ban tagja volt az olimpiai válogatottnak, amely a római ötkarikás játékokon bronzérmet szerzett.

Visszavonulása utánfőleg a Budapest Honvédkorosztályos csapatainál dolgozott. Az 1973–1974-es idényben az NB I-es gárda vezetőedzője volt. Ezután öt éven át ismét a kispesti utánpótlásban edzősködött. Rövid ideig dolgozott Szíriában és Mozambikban, majd hazatérésétkövetően aKossuth KFSEvezetőedzője volt. Az 1986–1987-es idényben a Honvédnél lett pályaedző. Faragó Lajos 86 évesen, 2019. május 13-án hunyt el.

Az 1952-es Budapest Honvéd bajnokcsapatának tablója – Bányai Nándor, Faragó Lajos és Rákóczi László aláírásával (Fotó: Puskás Intézet)
Az 1952-es Budapest Honvéd bajnokcsapatának tablója – Bányai Nándor, Faragó Lajos és Rákóczi László aláírásával (Fotó: Puskás Intézet)

 

Faragó Lajos 1960-as olimpiai névjegykártyája az eredeti tokban (Fotó: Puskás Intézet)
Faragó Lajos 1960-as olimpiai névjegykártyája az eredeti tokban (Fotó: Puskás Intézet)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik