Az évfordulón útjára indul az Aranycsapat-mozdony

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.11.25. 13:07
null
Az Aranycsapat-mozdony 14 óra 23 perckor – 58 évvel és 7 perccel a londoni találkozó megkezdése után – indul első útjára, a 654-es számú Vércse InterCity vonatot továbbítva (Fotók: Németh Ferenc)
Címkék
Különleges ajándékkal tiszteleg a legendás Aranycsapat előtt a nemzeti vasúttársaság: a MÁV Csoport a londoni Wembley Stadionban aratott történelmi 6:3-as siker 58. évfordulójának alkalmából a tizenegy labdarúgót ábrázoló, teljes felületet betöltő grafikát helyezett el az egyik modern mozdonyán.

A szerelvényt pénteken, ünnepélyes keretek között mutatták be a fővárosi Nyugati pályaudvaron, ahol elhangzott, hogy a csaknem 86 tonnás, mintegy húsz méter hosszú vontatójármű „felmatricázásához” több mint száz négyzetméternyi fóliát használtak fel a dekoratőrök. A MÁV Trakció Taurus mozdonyán az Aranycsapat futballistáinak arcképe látható, a sajátját ellátta a kézjegyével az ünnepségen részt vevő Grosics Gyula és Buzánszky Jenő, az együttes két, még élő tagja.

Az együttes még élő két tagja névjegyével látta el a mozdonyt
Az együttes még élő két tagja névjegyével látta el a mozdonyt

„Ez a mérkőzés egy egész ország számára örömet hozott – mondta beszédében Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. – A találkozó lehetőséget adott arra, hogy a XX. század viharában megtört ország kiegyenesítse a derekát, egyfajta nemzeti elégtétellel szolgált. A nemzeti öntudat olyan momentumával gyarapodtunk, amely 12 játékos emberi és sportdiadala volt. Köszönet nekik és társaiknak, akik ma már nem lehetnek velünk.”

Az impozáns mozdony a történelmi összecsapás egykori rádiós közvetítésének hangjai mellett gördült be a peronra, a zenei aláfestést pedig Havasi Balázs világhírű zongoraművész Vihar című szerzeménye szolgáltatta.

„6:3, 7:1, 2:0 és 2:1 a magyar csapat javára, én ezeken a mérkőzéseken játszottam az angolok ellen – nyilatkozta Grosics Gyula. – Azért vagyok nagyon büszke a magyar csapat azon időszakára, mert világhírű válogatottakat győzött le. Az angolok a 2:1-es chilei sikerünk után a következő világbajnokságon például diadalmaskodtak. Ötvennyolc évvel ezelőtt játszott a magyar válogatott Londonban, és manapság a világ minden táján ha Magyarországról van szó, az Aranycsapat egészen biztosan említésre kerül, erre legyünk büszkék. A mai napig kapunk simogatásokat általunk ismeretlenektől, főként az idősebb korosztályhoz tartozó hölgyektől.”

Nagy idők szemtanúi (balról): Tóth József,
Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Várhidi Pál
Nagy idők szemtanúi (balról): Tóth József, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Várhidi Pál

„Ezek a fiatalságunk képei, ennyi idő távlatából az ember szíve megdobban – mondta Buzánszky Jenő. – Édesapám a MÁV-nál dolgozott, én is ott kezdtem el az életemet, de végül a futball mellett kötöttem ki. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a mozdony beszáguldja az országot.”

Az Aranycsapat-mozdony 14 óra 23 perckor – 58 évvel és 7 perccel a londoni találkozó megkezdése után – indul első útjára, a 654-es számú Vércse InterCity vonatot továbbítva. Az említett vonat így Cegléd, Szolnok, Püspökladány, Hajdúszoboszló, Debrecen, Nyíregyháza, Tokaj, Szerencs, Miskolc és Füzesabony állomás érintése után este fél kilenckor tér majd vissza Budapestre, a Keleti pályaudvarra, ahol az érdeklődők megtekinthetik a járművet. A mozdonnyal nemzetközi járatokon is találkozhatnak majd az utasok, a külföldi utak közül kiemelkedik a csíksomlyói búcsúra vezető kirándulás.

BUZÁNSZKY: KÍVÁNOM, HOGY A MOSTANIAK FELÜLMÚLJANAK MINKET!

A MAGYAR LABDARÚGÁS NAPJA

Ötvennyolc évvel ezelőtt, 1953. november 25-én játszották az elmúlt évszázad mérkőzését, a 6:3-as magyar győzelemmel végződött londoni Anglia–Magyarország találkozót. Az MLSZ a mérkőzés – és az Aranycsapat – tiszteletére 1993-ban november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította. A Sebes Gusztáv által vezetett magyar válogatott londoni győzelmével történelmet írt, Anglia kilencvenéves hazai veretlenségének vetett véget. A mérkőzésen a kor két legjobb együttese mérte össze tudását, az angol válogatott még sohasem szenvedett vereséget hazai földön, a magyar csapat ugyanakkor megnyerte az 1948 és 1953 között játszott Európa-kupa küzdelmeit, valamint az 1952-es olimpiát is.

mlsz.hu


ANGLIA–MAGYARORSZÁG 3:6


AZ ÉVSZÁZAD MÉRKŐZÉS
ANGLIA–MAGYARORSZÁG 3:6 (2:4)
Wembley-stadion, 105 000 néző. Vezette: Leo Horn (J. Bronkhorst, K Schipper) - hollandok
ANGLIA: Gil Merrick - Alfred Ramsey, Harry Johnston, William Eckersley - Robert Wright, James Dickinson - Stanley Matthews, Ernie Taylor, Stanley Mortensen, Jackey Sewell, George Robb. Szövetségi kapitány: Walter Winterbottom.
MAGYARORSZÁG: Grosics Gyula (Gellér Sándor, 78. percben) - Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály - Bozsik József, Zakariás József - Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.
Gólszerző: Hidegkuti az 1., Sewell a 14., Hidegkuti a 22., Puskás a 25., Puskás a 29., Mortensen a 38., Bozsik az 50., Hidegkuti az 53., Ramsey (11-esből) az 57. percben.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik