VOLESZÁK GÁBOR 2020.05.04 14:14 Frissítve: 2020.05.04 15:40

Ahogy mi megéltük: „Nemcsak a csapat égett, hanem a zománcozott lábas füle is”

Sorozatunkban személyes élmények alapján elevenítünk fel egy-egy emlékezetes mérkőzést, eseményt. A 23. részben Voleszák Gábor arról ír, hogyan lett füstbe ment terv 1997-ben kivívni pótselejtezőn a világbajnoki szereplés jogát Jugoszlávia ellen. Fájó leírni, hogy a jugók „egy hétre” jöttek Budapestre, és összesítésben 12–1-re kerekedtek felül.

„Szafaládé jó lesz?”

Öblös férfihang hasított az ötvenöt négyzetméteres panellakás levegőjébe, és ide-oda cikázott válaszra várva. A konyhából érkező kérdés azonban süket fülekre talált. Tizenöt éves voltam, a bátyám kettővel több. Mind a ketten éppen fiatalkori szelektív hallásban szenvedtünk. Édesapám egy ideig még türelmesen várt, majd a hűtőajtó csapódásából és az edénycsörgésből rájöhettünk, hamarosan szafaládé kerül az asztalra.

A Nemzeti Sport címlapján feketén-fehéren: Magyarország–Jugoszlávia 1–7

Írhatnám máris, hogy a közös vacsora volt a nap fénypontja, ám a vízben túlfőtt „vastag virsli” unalmas ízétől sohasem perdültek táncra az ízlelőbimbóink. Amúgy meg a fene se tudott meghitt evésre gondolni, amikor már csak alig negyedóra volt hátra a várva várt meccsközvetítésig.

1997. október 29-ét írtuk. Emlékeim szerint zord, borongós, szürke őszi szerda volt. Délelőtt iskola, délután leckeírás – este pedig… Nos, úgy készültünk a 20 órakor kezdődő válogatott futballmérkőzésre, mintha semmi sem lenne fontosabb a világon, csak az a kilencven perc, amikor le kell győzni a jugoszlávokat. Világbajnoki pótselejtezőn. Az Üllői úton.

Kicsit sem érdekelt bennünket, hogy a párharc valójában két mérkőzésből áll, és ez még csak az első, hazai felvonás. Ahogy napjainkban mondani szokás: mi csakis az előttünk álló feladatra koncentráltunk.

A selejtezősorozatban többször is a 80. perc után engedtünk ki a kezünkből értékes pontokat, Norvégia egyszer (0–3), Svájc kétszer is (0–1, 1–1) letörte a lelkesedésünket. Az élet azonban valamit visszaadott: Finnországban végre mi örülhettünk a végén, amikor is hathatós hazai közreműködéssel megszereztük az egyenlítést és vb-pótselejtezőt érő gólt. Még ma is elmosolyodok, amikor Faragó Richard kommentátorra gondolok, aki ezt kiabálta a mikrofonba 1–1-nél: „Nem tudom, hogy kiről ment be, de gól!”

Szóval, úgy voltunk vele, ha egyszer szerencsénk volt, miért ne lehetne ismét, a sztárokat (is) felvonultató jugók ellen. Lehet, naivak vagy inkább tájékozatlanok voltunk. Mai fejjel úgy látom: annyira akartuk, hogy a mi generációnknak is jusson egy futballsiker, hogy minden észérvet felülírt a szurkolói szív. Mert hát hogyne tudná megállítani a Lőrincz Emil, Sebők Vilmos, Bánfi János védőhármas a Real Madrid sztárját, Predrag Mijatovicsot?!

ÖN JÖN!

Várjuk olvasóink hasonló személyes történeteit, a legérdekesebbeket vasárnaponként megjelentetjük a Nemzeti Sport Online-on! A történeteket egy azokhoz kapcsolódó személyes emlékről készült fotó kíséretében az ahogymimegeltuk@gmail.com e-mail címre várjuk!

Szabó Áron: „Gascoigne piás nyolcas (volt), de vizesnyolcas soha!”

Farkas Péter: „No, kisfiam, hiába üvöltöztél, jönnek haza az aranylábúak!”     

Tisza Gábor: „Autogram? Majd később. Előbb egy közös kép!”     

„Gyertek már! Üljetek le!”

A morcos hang jöttünkre azon nyomban megszelídült. Nem állítom, hogy a konyhánkban táncolni lehetett volna, de mindennek jutott hely. Az ablakhoz állított étkezőasztal mögött még egy ITT Nokia típusú kistévé is elfért a fali polcon. Naná, hogy épp én ültem háttal a készüléknek. De nem bántam, mert a Nemzeti Sport a találkozó beharangozójában azzal kecsegtetett, hogy a riporter Török László, segítője Deák Horváth Péter és Lantos Gábor lesz, így „szinte teljesen ugyanazt hallhatjuk a rádióban, mint a televízióban.”

Oda sem kellett néznem, hogy magam előtt lássam, mi történik a pályán. Reménykedve tologattam ide-oda a villámat az üres tányér mellett. Kezdéshez készülődtek a csapatok, amikor a forrásban lévő vízbe bekerült a szafaládé. Szólt az FTC-stadionban a himnusz, közben hallani lehetett, ahogy a vízbuborékok körbetáncolták a vacsoránkat a virágmintás zománcozott lábasban.

Elkezdődött a mérkőzés – de…

Valami baj volt. Nagy levegőt vettünk, kifújtuk. Majd megint nagy levegő – és kilégzés. Egyre erősödött a kellemetlen érzés. Égett bakelitszag terjedt a konyhában. Aztán bumm! Gól… 1–0, nem ide. Még csak a meccs 2. percében jártunk. Nemcsak a csapat égett, hanem a zománcozott lábas füle is. Túl nagy volt a gázláng, s odakapott a műanyag fogantyú, orrfacsaró füstöt okádva adta át magát az örökkévalóságnak. Gyorsan menteni kellett a menthetőt, az edényt, a közös vacsorát.

A válogatott már menthetetlen volt. Jött az újabb gól (6. perc), majd az újabb (10.), ekkor már csak legyintettünk. Mégis a szafaládé lett a nap fénypontja. Egykedvűen, síri csöndben tunkoltuk a mustárba. Emlékszem, a szünetben, 0–5-nél levonuló Csank Jánost kapitányt értékelésre kérte Deák Horváth Péter. A szakvezető ezt mondta: „Nem hittem volna, hogy ennyire béna lesz egy-két ember. Nem tudok mit csinálni, sajnos.”

 

A második félidő tévés (rádiós) közvetítése csak amolyan háttérzaj volt. Összepakoltunk, fürdéshez készülődtünk. Jól kivehető volt azonban, ahogy a lelátóról zúgott a gúnyos „Ria, ria, lambéria!”, meg a „Szép volt fiúk!” A csalódott szurkolók – nem megvetve az iróniát – úgy ünnepelték Illés Béla 89. percben szerzett szépítő gólját (1–7), mintha az egyenesen a franciaországi világbajnoki döntőn született volna.

 

Marseille, Irapuato, Budapest – ennél már nincs lejjebb! Ezt írta másnap a Nemzeti Sport a címoldalán feketén fehérrel. Ismét szegényebbek lettünk egy álommal. A virágmintás zománclábas viszont még csaknem tizenöt évig szolgálta a családunkat.

Sajnos már nem láthatta, ahogy válogatott játékosok és stábtagok boldogan dobálják a levegőbe kapitányukat. Pótselejtezőn. Az Üllői úton. 2015-ben.

Ilyen volt a történetben szereplő zománclábas, csak kisebb, és mindkét füle leégett – ez a máig használatban lévő „nagytestvér”

 

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi–Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám: Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs: „A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: Vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós: „A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István: „Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”    

Szeli Mátyás: „Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”     

L. Pap István: „Olimpiai arany valahol a Bakonyban”

Somogyi Zsolt: „Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"      

Őri B. Péter: „Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”

Nagy Zsolt: „Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli” 

Ilku Miklós: „Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”     

Tóth Anita: „Életemben először elpityeregtem magam”     

Thury Gábor: Amikor egy újpesti is a Fradiért szorított 

Csillag Péter: „Érzem a pillanat súlyát” – mondta Iniesta a Nemzeti Sportnak    

Bodnár Zalán: Könnyes búcsú Tottitól Rómában

Huber Tamás: „Mi a fenét ér egy sportoló aláírása? Egy gyereknek rengeteget!”      

2021.09.22 23:05:45

Magyar válogatott SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Már a látszatra sem ügyelnek, vérlázító cinizmussal sújtanak bennünket.

2021.09.22 23:09:45

Magyar válogatott KUN ZOLTÁN

ALAPVONAL. Leginkább szurkolók ők, kellő fanatizmussal, óriási lelkesedéssel, némileg azért fejleszthető énektudással, és kifejezetten előnyös lesz mindenkinek, amikor azt a néhány tucatnyi problémásabb egyént végre kihajítják maguk közül. Ötven ember miatt kitiltani ötvenezret, legalábbis szemétség.

2021.09.21 22:11:41

Magyar válogatott THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Az október 9-i, Albánia elleni találkozón nem lehetnek nézők.

2021.09.13 19:04:52

Magyar válogatott THURY GÁBOR

Az egyetlen magyar aranylabdás futballistára néhány góljának felidézésével emlékezünk.

2021.09.14 21:26:46

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Volt idő, amikor szinte naponta együtt utaztunk a metrón a ma nyolcvan esztendeje született Albert Flóriánnal. Ő a Fradi-pályára ment, én a szerkesztőségbe. Beszélgettünk sok mindenről, de hiába éreztem, hogy elfogad, éppen olyan elfogódottság volt bennem, mint amikor egy kisgyerek találkozik az ideáljával.