A mámorító 1–0, amelynek megismétlésére 35 éve várunk

FAZEKAS…, FAZEKAS… GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!! FAZEKAS…, FAZEKAS… GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!

Kommentátor: id. Knézy Jenő

AZ ANGOL LABDARÚGÁS TEMPLOMÁBAN

„Győzelemre várva!” – hirdette címlapján a Népsport a mérkőzés napján, leszögezve ugyanakkor, hogy „a két pont itthon tartása bravúros teljesítmény lenne”, hiszen Románia óriási meglepetésre remekül rajtolt a vb-selejtezőben: a románok a norvégiai 1–1 után odahaza 2–1-re legyőzték Angliát, és a szigetországban elért 0–0 nyomán már a csoport egyik favoritjaként érkeztek Budapestre.

A hazai esélylatolgatók úgy vélték, a román csapat a Népstadionban is arra törekszik, hogy megismételje a „higgadt, körültekintő védekezést, amely az angol labdarúgás templomában, a Wembley-stadionban elnyerte nemcsak a brit közönség, hanem az egész kontinens sajtójának, szakembergárdájának elismerését”.

„Nincs mitől félnünk. Az a csapat, amely három pontot szerzett az angolok ellen, joggal bízhat a további sikerekben is” – Valentin Stanescu román szövetségi kapitány véleménye magabiztosságról árulkodott.

RÁDÖBBENTÜNK, HOGY AZ IDŐSEBBEKRE KELL ÉPÍTENÜNK

Ami a mieinket illeti, legfeljebb óvatos bizakodásra adott okot az addigi egyetlen a vb-selejtezőnk, a Svájc ellen idegenben kiharcolt 2–2-es döntetlen.

Az előző két és fél év a három vereséget hozó, szégyenérzetbe fúló argentínai világbajnokság utáni, kapkodástól sem mentes csapatépítési kísérletek jegyében zajlott. Kovács Ferenccel a kapitányi székben nem sikerült az Eb-kvalifikáció, Lakat Károly dr. vezetésével sem ért el átütő sikereket a csapat, és egyelőre az őt váltó Mészöly Kálmán feje felett sem lebegett glória.

„A világ egyetlen szövetségi kapitányának sem kívánom azt a sikertelenségi sorozatot, amellyel indultam… – emlékezett vissza Mészöly már a románok elleni meccs után. – (Idővel) rádöbbentünk, hogy az idősebbekre kell építenünk. Azokra, akiknek már van nemzetközi tapasztalata, és akik megértették: ez pályafutásuk legutolsó bizonyítási lehetősége!”

A felismerést az 1981. eleji, négy vereséget és egy döntetlent hozó argentínai túra, majd a hazaúton, „az óceán fölött töltött tizenkét óra”, a Mészöly és négy-öt játékos között zajló beszélgetések érlelték meg.

Az addig mellőzött külföldön játszók, Bálint László, Fazekas László és Müller Sándor ott voltak a vb-selejtezőknek nekivágó csapatban.

AZT SEM TUDTÁK, HOL A LABDA

Svájcban a 33 éves Bálint és a 32 éves Müller szerezte a góljainkat (2–2), a románok elleni meccset pedig a 33 éves Fazekas döntötte el – nem mellesleg Bálint remek előretörését követően. Müller is kulcsfigura volt, neki jutott a feladat, hogy semlegesítse a románok játékmesterét, mai szövetségi kapitányukat, Angel Iordanescut.

„Olyan kilencven percre várt a Népstadion jó hatvanezer nézője, amelyről már a selejtezők sorsolásának időpontjában tudtuk: alapvetően határozza meg a magyar csapat helyzetét, boldogulásának további lehetőségeit” – írta a Népsport.

Lapunk szakmai értékelésének címe szerint „válogatottunk keresztülhúzta a románok tervét”, mégpedig a következőképpen.

A románok, hiába ígértek mást, kezdetben „ha csak tehették, húzták az időt, a szabadrúgások és partdobások késleltetett elvégzésével, a labda sípszó utáni elrugdosásával és a saját térfélen, sőt Iordache kapuja előtti passzív adogatással is.”

Csakhogy a mieink a passzív játékot néhány héttel korábban „tétlenül néző angolokkal szemben hibázásra kényszerítették az ellenfelet”, letámadásunk, lendületes akcióink közben a románok „sokszor azt sem tudták, hol a labda”.

A vezetés megszerzése után változott a játék képe, a románok kijjebb merészkedtek, s immár a „határozottan szerelő, emberfogásban ügyesen váltó, hallatlan lelkesedéssel küzdő védelmünk” tartotta a csapatot. „A játék most nem volt szép, de ezt a közönség jó szívvel megbocsátotta, mert telt az idő, és közelebb kerültünk a szép reményekre feljogosító győzelemhez.”

Miután a 90. percben Garaba Imre hibájából kiugró rettegett román csatár, a tankszerű Rodion Camataru (1987 aranycipőse) nem jutott el a kapunkig – Bálint sárga lapos mozdulattal állította meg –, megúsztuk az utolsó veszélyhelyzetet is, és megszülethetett a másnapi, visszafogottságról árulkodó NS-címlap: „Értékes győzelem – javuló csapatjátékkal”.

BUKFENCEZNI VÁGYÓ BOHÉMOKKÁ

„Dörgő tapssal, hosszú percekig zúgó éljenzéssel jutalmazta a közönség a bravúros eredményt kiharcoló magyar csapatot” – már-már a húszas-harmincas évek diadalainak fogadtatását idézi lapunk beszámolója.

„Komoly embereket bukfencezni vágyó bohémokká varázsoló hangulat” uralkodott a Népstadionban, futballunk nemzeti szentélye „régen várt közönség–csapat egymásra találásnak” volt a helyszíne.

„Ez más együttes, mint amelyik végigbotorkálta a csapatépítés hosszúra nyúlt útjait” – állapította meg a tudósító, a változás okainak részletezése helyett csak egy, már említett mozzanatot kiemelve:

„Az odakint sok bánatot, itthon pedig nagy vihart kavart argentínai túra volt a fordulópont”, amikor végleg kiderült, hogy az új csapat építésére vonatkozó „elképzelések egy része megvalósíthatatlan, szükség van Bálintékra”.

Mészöly Kálmán szövetségi kapitány sem palástolta lelkesültségét: „Nem is tudom, mikor tapasztaltam hasonlót. Talán amikor még magam is játszottam… Számítottunk a közönségre, de hogy Magyarországon a sorozatos balsikerek után is ennyire imádják ezt a játékot?!”

NE VÁLLALJUK AZ ESÉLYESSÉG TERHÉT!

A románok legyőzése után a mieink két mérkőzésből szerzett három ponttal a csoport harmadik helyén álltak a már négy-négy meccsnél tartó Anglia (5) és Románia (4) mögött, azaz derűlátóan várhatták a folytatást, a Népsport azonban fontosnak látta figyelmeztetni:

„Ne vállaljuk fel az esélyesség terhét! Az is sokat mond, hogy sikerrel átvészelte válogatottunk a kezdés mindig és mindenki számára veszélyes napjait…, (és) már botlani is lehet, az azonnali bukás kockázata nélkül.”

S hogy miként láttuk a folytatást? A Népstadionban történtek fényében nagyon is izzadságosnak:

„Mindenki előre tudta, hogy ez a mérkőzés nem fog szépségdíjat kapni, mert mindkét fél alkalmazkodik majd az eredmény alakulásához és az idő múlásához. Amíg 0–0 volt, a románok húzták az időt. A gól után a mieink tették ugyanezt, és nyilván megismétlődik ez majd, cserélgetett szereposztással, a többi találkozón is – jósolta a Népsport, amely az eufória elmúltával arra is emlékeztetett: – Még nem játszott valamennyi játékos egyszerre a megszokott átlaga fölött. Vagy valamennyi kulcsjátékosunk kirobbanó formában.”

„Úgy gondolom, hogy mi ott leszünk a továbbjutók között” – mondta Mészöly néhány nappal a románok legyőzése után, és bár a tavaszra tervezett hat ponttól elmaradtunk (Norvégiában győztünk 2–1-re, idehaza viszont kikaptunk 3–1-re az angoloktól), végül megnyertük a 3. selejtezőcsoportot, és valóban utazhattunk a spanyolországi vb-re.

Az őszi bukaresti 0–0, Svájc (3–0) és Norvégia (4–1) hazai legyőzése, továbbá a románok sorozatos botlásai után már csak a szintén sok pontot elszóró angolok számára volt tétje a csoport londoni záró meccsének. Le is győztek minket 1–0-ra, így ők is készülhettek a Mundialra.