Gyulai Miklós: Új cél, hogy a legjobb tíz közé kerüljön a magyar atlétika

B. A. P.B. A. P.
2025.06.30. 17:02
null
Gyulai Miklós értékelte a magyar csapat teljesítményét (Fotó: Dömötör Csaba)
A rúdugró Klekner Hanga önként jelentkezett a 800 méteres távra, Böndör Márton 25 centimétert javított, Enyingi Patrik Molnár Attila országos csúcsával „pótolta” a fedett pályás Európa-bajnokot, Takács Boglárka pedig három országos csúcsban is benne volt. Fantasztikus teljesítménnyel benn maradt Magyarország az első osztályban a madridi atlétikai csapat Európa-bajnokságon. A hazai szövetség elnöke, Gyulai Miklós a Nemzeti Sportrádióban értékelte a magyar szereplést.

Az utolsó versenyszámig izgalmas volt a magyar csapat számára a madridi csapat Európa-bajnokság, de végül hősies küzdelemben sikerült megőriznie a helyét az elitben, a 13. helyen zárta a hétvégét. „Izgalmas volt, és nem nagyképűségből mondom, de a munka dandárját már korábban teljesítettük. Mindig az a biztos, ami a hivatalos végeredmény, de a 10.5 pont előny a mixváltó előtt látva az összeállítást megnyugodtam, rájuk becsukott szemmel akár az életemet is rábíznám, mert mindent megtesznek a célért. Tudom, hogy nem fognak hibázni. Már csak az volt a kérdés, hogy tudnak-e új csúcsot futni. Az egész magyar atlétika szintet lépett, berúgták az ajtót” – mondta a Nemzeti Sportrádiónak nyilatkozva Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke.

„Az atlétikában a fejlődési görbe nem folyamatosan nagy ugrást mutat. Egy hirtelen megugró teljesítmény után legalább ugyanakkora a visszaesés általában. Takács Bogi esetében nem hirtelen ugrásról beszélünk, ő meg tudja valósítani azt, ami a szürke edzések során gyakorolt. Olyan sztárunk született, ami szükségszerű a sportágnak és a magyar atlétikának. Molnár Attila volt, aki a téli időszakban témát szolgáltatott” – értékelte a helyzetet Gyulai.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

Atlétika
2025.06.29. 22:19

Szenzáció: benn maradt az elitben a magyar csapat az Eb-n

Az utolsó versenyszámig izgalmas volt a magyar csapat számára a madridi kontinensviadal.

 

Legfrissebb hírek

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
2026.06.10. 17:10

Törőcsik András, a magyar futball elveszett zsenije

Magyar válogatott
2026.06.10. 15:51

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
2026.06.09. 17:53

„Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom” – Cseh László a Nemzeti Sportrádióban

Úszás
2026.06.05. 11:07

Egyik beszámolót sem fogadták el a Magyar Atlétikai Szövetség küldöttgyűlésén

Atlétika
2026.05.30. 14:52

Érdi Mária: A célunk, hogy a világ legjobbjai legyünk

Egyéb egyéni
2026.05.28. 14:00

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
2026.05.22. 18:15

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2026.05.21. 22:26
Ezek is érdekelhetik