Kassai Viktor: Nem a megállók voltak szépek, hanem az út

B. A. P.B. A. P.
2025.06.30. 17:27
null
Kassai Viktor a pályafutásáról beszélt a Nemzeti Sportrádióban (Fotó: Földi Imre)
A Nemzeti Sportrádióban Kassai Viktor a játékvezetői pályafutásáról mesélt Balogh Balázsnak.

Az Osztrák Labdarúgó-szövetség (ÖFB) hétfőn bejelentette: Kassai Viktor, a játékvezetők technikai igazgatója két évre szóló új szerződést írt alá. Kassai 2023 óta dolgozik Ausztriában, azt megelőzően a bolgár szövetség (BFU) játékvezetői bizottságát vezette másfél évig.

„Nyugállományból más megvilágításba helyeződik a legjobb játékvezetői elismerés. Persze jó nosztalgiázni és visszagondolni, milyen sikereket értem el, és milyen mérkőzésekre jártam, de az élet megy tovább. Szép volt, amit aktívként elértem, de most már más céljaim vannak” – mondta a Nemzeti Sportrádióban a játékvezetői pályáját 2020-ban otthagyó Kassai Viktor.

„Oroszországban mentem, az orosz bírók felkészítéséért voltam felelős, és azóta is külföldön dolgozom. Most egy bolgár kitérő után már két éve Ausztriában vagyok. Lekerültem a magyar futball radarjáról, nem igazán járok mérkőzésekre. A külföldi meccsekre járok, és próbálom fejleszteni az ottani játékvezetést” – mesélt a jelenlegi feladatairól Kassai, hozzátéve, hogy hirtelen jött az orosz megkeresés, gyorsan kellett döntenie, de mindenképp maradni akart volna a játékvezetésen belül.

„Érett már a bejelentés, a játékosok is harminc fölött már mérlegelik, hogy meddig még, mennyire lehet kitolni a pályafutást. Függ a céloktól és az egészségügyi állapottól. Én szinte mindent elértem, amit lehetett a játékvezetésben. Persze lehetett plusz egy sikert még elérni, de azt gondoltam, hogy nem ad már annyit az az én pályafutásomhoz, hogy levezetek még néhány BL-meccset, vagy kijutok még egy Eb-re. Meg kellett lépnem ezt a lehetőséget, lehetett volna még pár meccsel több, de akkor sokkal nehezebben indult volna el a sportvezetői pályafutásom” – vallott a váltásról Kassai.

A TELJES BESZÉLGETÉST ITT HALLGATHATJA MEG!

 

Legfrissebb hírek

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
10 perce

Tajti-Márton Anita: A kluboknak abból lett elegük, hogy semmibe veszik őket

Atlétika
2026.08.19. 18:44

Könyökvédősök – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.17. 22:45

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
2026.08.16. 13:19

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Magyar FIFA-játékvezetői hármas dirigálja a Ferencváros–Real Madrid mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 15:30

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35