Socca: kijelölték a magyar válogatott keretét a Copa Américára

V. J.V. J.
2024.01.27. 12:09
Fotó: Socca Hungary
Címkék
Roni Ribeiro Da Silva szövetségi kapitány kijelölte a magyar socca-válogatott Copa Américára utazó keretét.

A szervezet szombati hírlevele emlékeztetett rá: a magyar csapat tavaly kapott meghívást a Mexikóban sorra kerülő Socca America's Fiestára, ami az 5+1-es kispályás labdarúgás Copa Américája.
 

Decemberben kezdtük meg az igazi felkészülést. Színvonalas, erős csapatokat felvonultató kispályás tornákra neveztünk be, ezáltal szinte minden hétvégét együtt töltöttünk. Kiváló alkalom volt élesben bizonyítani a társaságnak és ismerkedni egymással

– mondta a kapitány, aki hangsúlyozta, hogy egy új csapat épül még úgy is, hogy néhány korábbi, rutinos játékosokból álló gerinc megmaradt az együttesnél.
 

A célt elértük, lelkes és stabil bő keretünk lett, kipróbálhattunk néhány játékstílust, és mostanra kiválaszthattuk az igazán nekünk fekvőt, így az edzéseken már ezt gyakoroljuk

– fogalmazott Da Silva.

Európából a magyar socca-válogatotton kívül a spanyolok, az angolok és a belgák játszanak majd Cancúnban. A torna résztvevői között ott lesznek Argentína, az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Kolumbia, Uruguay, Mexikó és Chile legjobbjai is. Az eseményt február 21. és 26. között rendezik meg Mexikóban.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Iváncsik Norbert, Szacskó László
Mezőnyjátékosok: Barcsay Márk, Czerman Márk, Hollauer Balázs, Huszty Dániel, Petric Branko, Sóron Tibor, Szabó Marcell, Sztojka Márk, Tolnay Rokkó, Vörös-Torma Martin

 

Legfrissebb hírek

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
13 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
54 perce

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
56 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
2 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
2 órája